Berekméri Ágnes: Frozen Shoulder (Görögország – orvos)

Orvoshoz menni utááááálok, sajnos nem lehet elkerülni és nem is szabad, mert ha csak halogatunk halogatunk, a dolgok csak komolyabbra váltanak. Aki régóta olvassa a blogom, abból az időből, amikor még kimondottan ego blog volt, az ismer:) Tudja, hogy az Athéni éveim után most egy kis faluban lakom, közel egy városkához, amely csak nekünk városka,…

Részletek

Gondolatok az emberi kapcsolatokról: szerelem, szeretet, barátság

Egyesek írtak, mások beszéltek, s voltak, akik filmet készítettek róla, de a legtöbben nap, mint nap átélik mit is jelentenek ezek a kötelékek az emberek között.A szerelem, ami az egekbe repít, majd a poklok tűzében éget. Az érzelmek viharos hullámvasútja, ami több szenvedést, mint örömet nyújt, mégis sóvárgunk utána.A szeretet, kiegyensúlyozott, gyengéd érzelmi kötelék. Viszonylag…

Részletek

„Laura-Ház” – „ HiSszük hoGy Fontosak”

Egyesületünk 2oo3-ban Erdély szivében Baróton, egy kis városban alakult ,azzal a céllal,hogy az óvódából kinőtt halmozottan sérült gyerekeknek és fiataloknak napi tevékenységet biztositson. Legfőbb célunk az egyénre szabott fejlesztés,amelynek során gyerekeinket és fiataljainkat önállóságra neveljük,és ez elősegiti a későbbi integrációt a társadalomba. Ugyancsak céljaink közé tartozik egy védett műhely kialakitása ,ahol a sérült fiatalok dolgozhatnának…

Részletek

Kaiser Attila László: Sziámi délibáb I. kötet

Egy lótuszvirágos tó meditációra inspiráló látványa, egy orchidea-kert virág- és illatözöne, a matematikai pontossággal megépített templomok áhítata… Mindez éppúgy a varázslatos Thaiföld szerves egészéhez tartozik, mint a keleti emberek sajátos életfelfogása, világszemlélete. Vajon hogyan fogadja ez a zárt, ám az idegeneket megelőlegezett jóindulattal köszöntő miliő a magyar üzletembert, aki hosszú távú célokkal érkezik az országba?…

Részletek

Ádám Lívia: A menekülés

Előzmény: Ádám Lívia: Lehetőségeink és feladatainkNem mindenki magányos, aki egyedül van. Én ezt a szót, ha a saját életemről beszélek, sosem használom. Tudatosan kerülöm, mert úgy érzem, óriási különbség van a kettő között, ami a lélekben lejátszódó hatását illeti. A magányosság nyomasztó, sajgó fájdalommal (önsajnálattal) teli állapot, míg az egyedüllét egy zavartalan elmélkedésre, önismeretre és…

Részletek
Nyugdíjas élet Ausztriában

Nyugdíjas élet Ausztriában – Milyen lehetőségekre számíthat egy magyar nyugdíjas 2025-ben?

Ausztria egyre népszerűbb célország a magyar nyugdíjasok körében: tiszta levegő, biztonságos környezet, kiváló egészségügyi ellátás és nyugodt életritmus jellemzi. A következő cikk részletesen bemutatja, mit nyújt az ország a külföldről, különösen Magyarországról érkező nyugdíjasoknak, milyen kedvezményeket vehetnek igénybe, és mire érdemes figyelni letelepedés esetén. Miért választják sokan Ausztriát nyugdíjas éveik helyszínéül? Az osztrák életminőség az…

Részletek

Ádám Lívia: „Kolbászból a kerítés”

Az az idő már régen elmúlt, amikor ez a mondás létjogosultsággal bírt. Sajnos én egy másik Amerikát ismertem meg, ahol lassan már dróthálóra sem telik. Évente többször vagyok gyakorló nagymama Floridában, ami mindig nagy örömmel tölt el, de az aggodalom kis családomért ebben a kegyetlen, gyilkos küzdelmet fojtató világban élni, beárnyékolja és fojtogatja ezt az…

Részletek

Rab Zsanett: Kiút az érzelmi intelligenciával

Kiútként tárul elénk az érzelmileg intelligens viselkedés szerepe kapcsolatainkban munkahelyi és magánéleti sikereink-kudarcaink mögött álló tényezőként.A kötetből útmutatást kaphatunk arra vonatkozóan, hogyan válhata gyermekünk egészséges lelkületű, boldog felnőtté.A könyv segít azoknak is, akik munkájuk során emberek vezetésével, meggyőzésével, tanításával foglalkoznak, vagy egyszerűen csak szeretnék sokkal tudatosabban irányítani emberi kapcsolataikat és az életüket.   A szerzőről…

Részletek
külföldi közlekedési szabályok

Külföldi közlekedési szabályok, amiket a magyar autósok gyakran nem ismernek – 2025-ös útmutató

Ahogy egyre több magyar autós indul külföldre nyaralás, munkavállalás vagy akár hosszú távú kiköltözés céljából, úgy nő a jelentősége annak, hogy ismerjük az adott ország közlekedési szabályait. Bár az Európai Unión belül sok a hasonlóság, számos apró – ám annál fontosabb – eltérés van, amelyek be nem tartása akár több száz eurós bírságot is eredményezhet….

Részletek