Az ég beborult és igencsak sírásra görbült a szája, amikor elindultam a magyar klub által hirdetett piknikre. Nem annyira a meghívón feltüntetett magyaros ízek csalogattak, inkább anyagot szerettem volna gyűjteni a következő cikkemhez.
Az első két látogatásomkor kizárólag idősebb emberekkel találkoztam, olyanokkal, akik már réges-régen elhagyták Magyarországot. Az ö történetük is minden bizonnyal kalandos és tanulságos, de én most azokkal szerettem volna beszélgetni, akik az elmúlt években kerültek ide.
Az érdekelt volna, hogy mi volt az, az ok, ami erre késztette őket, s hogy ők vajon mi elöl menekültek?
Érkezésemkor még alig lézengett valaki a teremben, az üres asztalok nem sok jót ígértek.
Készítettem egypár fényképet és éppen azt fontolgattam, hogy majd máskor visszajövök, amikor többen lesznek, de ebben a pillanatban hozzám lépett a rendezvény egyik szervezője és gyorsan eladott nekem egy belépőjegyet.
„Rengeteg az ennivaló, reméljük később még mások is jönnek”- mondta nem túl nagy meggyőző erővel.
Nem akartam csalódást okozni, s a gulyásleves gondolata is marasztalt.
A terem, ami régi iskolám menzájára emlékeztetett egyre hangosabb lett a gyülekező magyarok beszédjétől.
Gyerekek rohangásztak és hol angolul, hol magyarul hívogatták egymást.
A legutolsó asztalnál a sarokban ült egy fiatalember és elmélyülten babrálta az előtte fekvő laptopot.
Azt hiszem a fényképezőgépem vakuja zavarta meg, mert hirtelen felnézett és egy pár perccel később már az asztalához invitált.
Mint kiderült Mark már több mint tíz éve él családjával a környéken, ő most a klub titkára.
Elmondtam röviden, hogy mire készülök és hogy szeretnék többet megtudni a klub életéről, működéséről, de legfőképpen az idejáró emberekről.
Beszélgetésünk hamarosan teljesen más irányt vett és személyes jelleget öltött.
Elmesélte, hogy ő miért jött el és mi tartotta itt.
Természetesen a bizalmas beszélgetés tartalmát nem kívánom a nyilvánosság elé tárni, de a közösség egyénekből áll. s így érzéseik, véleményük jól tükrözik a közösség hangulatát.
Négy órás beszélgetésünk után elhatároztam, hogy ezt a cikket nem Írom meg.
(nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy én bárkit is le szeretnék beszélni, hogy kipróbálja itt vagy máshol a szerencséjét)
Hogy most mégis megszületik, annak nem annyira a beszélgetés tartalma, mint inkább az általa kiváltott érzés, amely három héttel később mondatokká érlelődött bennem, az oka.
Ezeknek a fiatalemberek egy része a magyar adóhatóságok üldözése elöl menekült ide, abban a reményben, hogy itt több pénz marad a zsebükben a hónap végén.
Eleinte mindenki számol a nehézségekkel, csak azzal nem, hogy ez tartós állapot lehet.
A nők egy jelentős része a sikertelen partnert hamarosan lecserélik egy másik sikertelenre, egy jelentős gazdasági felemelkedés reményében, ami nagyon ritkán következik be..
A férfiak, akik kihasználva érzik magukat, megkeseredetten kutatnak egy olyan hölgy ismeretsége után, aki nem anyagias, hanem felismeri a mélyen rejlő belső értékeket.
Mindezt persze a Klub keretein belül, mert a nyelvi nehézség és az itteni életforma szinte lehetetlenné teszi az ismerkedést.
A gondok ugyanazok, csak a helyszín változott meg.
A magány fojtogató érzése párosulva az anyagi gondokkal, Florida égszínkék ege alatt sem kellemesebb érzés.
Miért gondolja mindenki azt, hogy a pénz hozza meg a boldogságot?
Ez inkább fordítva van.
Mivel ezek az emberek nem a politika száműzöttjei, nem is azért keresik a magyar klub közösségét, mert kultúrájukat szeretnek megőrizni addig, amíg ismét hazatérhetnek, inkább egyfajta társadalmi életre vágynak.
Amíg az ember otthon él, nem is érzékeli, hogy az érzelmi stabilitás egyik előfeltétele a hovatartozás tudata. Otthon a saját környezetünkben ez magától értetődik, ezért nem is értékeljük kellőképpen.
Az ember már csak olyan, hogy mindent akkor kezd becsülni, amikor már elveszítette.
Valahová tartoznunk kell, még a legerősebb személyiségek is keresik a kötődés lehetőségét.
Ez lehet egy jó társ, a család, néha egy hű barát, vagy a klub közössége.
A hazánkhoz, a nyelvünkhöz és a kultúránkhoz való ragaszkodás is ebből a tényből fakad.
Akármennyire is szapuljuk honfitársaink széthúzó viselkedését, mégis keressük egymás közelségét, mert valami összeköt bennünket és ez a hovatartozásunk érzése.
Egy ezoterikus ember ezt úgy mondaná, nem véletlen születtünk oda, ahová, és ezen az sem változtat, ha ezt a helyet örökre elhagyjuk.
Ezek az emberek otthon sem voltak boldogok, de a szemük elárulja, hogy itt sem azok.
A legborzasztóbb, hogy azt hiszik, csak egy rossz döntésen múlott.
A benned rejlő értékeket, lehetőségeket nem kell idegen országban keresned.
A kétségeidet, félelmeidet magaddal viszed, így mindegy hogy hová vet a sors, az életed nem fog lényegesen változni, ahhoz neked kell megváltoznod.
Ne önmagad elől menekülj, ez nem fog sikerülni!
Kapcsolódó cikkek:
Ádám Lívia: „Kolbászból a kerítés”
Ádám Lívia:Az első párválasztás csapdái
Ádám Lívia: A menekülés
Eclipse (avagy kritika a kritikusokról)
Ádám Lívia: Lehetőségeink és feladataink
Ádám Lívia: A gyökértelen fa
Ádám Lívia: A látomás
Ádám lívia: Egy röpke eszmefuttatás a „döntés”-ről
Az állampolgárság
Ádám lívia: Ingolstadt
Ádám Lívia: Bad Steben
Ádám Lívia: Asyl – A politikai menedékjog
Ádám Lívia: Az első új autó
Ádám Lívia: A szabadság levegőjének sós volt az íze
Ádám Lívia: A vasfüggöny mögött
Ádám Lívia: Keresd az utat! – részlet
Ádám Lívia: Az első párválasztás csapdái
