Évek óta Floridában töltöm a karácsonyt. Sokan kérdezték már tőlem: „Nem hiányzik a hó vagy a tél hangulata?”
Őszintén megvallom……………nem.
Először is ezek a hónapok Floridában is hűvösek, sőt néha még hidegek is, mint tavaly, amikor a virágok és a kisebb fák elpusztultak a szokatlanul fagyos éjszakáktól, de ezek ott mégis a legszebb hónapok.
Felhőtlen kék ég alatt birtokba vehető az udvar és a terasz. Sétálni lehet a belvárosba és kávét szürcsölgetni a szabadban.
Nem szakad mindenkiről a víz és nincs húsz fokos hőingadozás a klímázott éttermek és a kinti levegő között.
Még a hajam is boldog ragyogással, formatartással örül a száraz évszak beköszöntének.
Számomra ez nem hangulatromboló, különösen nem, ha meggondolom, hogy életem folyamán milyen ritkán is volt részem egy igazán szép fehér karácsonyban.
Persze nem ez a döntő ok, amiért elviselem a hosszú és fárasztó utazás tortúráit.
Egy ragyogó szempár az, (s most már kettő) ami az én karácsonyomat boldogsággal beragyogja.
Nincs semmi, ami a gyermeki öröm tisztaságát felülmúlná. Ezen az örömön osztozni, ezt látni, a legszebb ajándék, amit valaki karácsonyra kaphat.
Természetes hát, hogy nem szeretnék erről lemaradni és így nyakamba veszem ilyen tájt az utazás összes megpróbáltatását, ami a pénztárcámra és az egészségemre nézve egyaránt megterhelő.
Ebben az évben nem lehetek tanúja, miként bontogatja, tépi, rázza türelmetlenül a két pici kéz, a becsomagolt dobozokat.
Nem láthatom, ahogy a fa színes égőit felülmúló fény, beragyogja a kis szobát.
Egy hirtelen jött betegség miatt le kellett mondanom az utamat.
Rettentően fáradtnak és kimerültnek éreztem magam és ilyenkor a „Sors” gondoskodik egy kényszer pihenőről.
Bár mennyire is bánt, hogy nem láthatom a legkisebb unokám kíváncsi tekintetét, s a nagyobbik féktelen örömét, megnyugvással fogadom az Univerzum döntését.
Szeretem a karácsonyt, a süti illatát, a lázas készülődést, a szívélyes meghívásokat, a felelevenedő gyermekkori emlékeket. Szeretem ezt az ünnepet a családom és a barátaim körében eltölteni.
Előkerültek a dobozokból a színes égők, terítők, gyertyák és a lakásom adventi pompába öltözött.
Szinte mindennap jön valaki, akivel megkóstolhatom a legújabb teakölteményeket.
Teázgatunk és beszélgetünk a szoba kellemes melegében, amíg kint szemerkél a hó és fehérre festi a tájat.
Az e-mail-ek hangulata is ünnepire váltott, a postával egyre több képeslap érkezik.
Ezt az idilli hangulatot nem zavarja semmi, hacsak az a gondolat nem, hogy egyre jobban közeleg az ajándékozás napja.
Évek óta harcolok az ellen, hogy a mi karácsonyunk is egy „konzumkarácsonnyá” váljon.
Valami belső kényszer hajt bennünket az áruházakba s a különböző butikokba, hogy erőn felül kiköltekezzünk.
Használhatatlan ruhadarabok és felesleges csetresek ezrei kerülnek a bevásárlókosarakba.
Elvész nyomtalanul az ajándékozás öröme, amikor az ajándékozott üres tekintetét fürkésszük és a meglepetés halvány árnyékát sem tudjuk felfedezni benne.
Ahogy a gyertyák sorra rövidülnek az adventi koszorúmon, úgy lesz egyre hangosabb és lázadóbb bennem egy hang, ami megálljt parancsol.
Eljött az ideje, hogy változtassunk ezen. Ne hagyjuk magunkat a hamis, hideg fények ragyogásától elkábítani.
Merjünk fellázadni, a ránk erőltettet hamis tradíciók ellen.
Én azon szerencsés emberek közé sorolhatom magam, aki egy harmonikus, szeretni tudó nagycsalád része lehet, s bár bennünket is magával ragadott a fogyasztói társadalom hulláma, de legalább a csomagok a szeretet erős szalagjával vannak átkötve.
Az ajándékot nem a bolti ára tesz értékessé a számunkra, hanem a mögötte rejlő érzelem. A figyelmesség, az idő, rohanó életünkből, az önzetlenül ráfordított energia az, ami felbecsülhetetlenné varázsolja.
Azt szeretném, hogy a mi karácsonyunk erről szóljon. A szívélyes ölelésről, a közös beszélgetés és nevetés emlékéről.
Ajándékozzuk egymásnak azt, ami a legdrágább mindannyiunk számára, az életünkből egy meghitt, szeretett teljes pillanatot.
Az ajándék legyen csak jelképes megerősítése ennek s ne egy
kényszerűségből vásárolt tárgy.
Oltalmat nyújtó karjaimat ölelésre tárom, hogy mindenki érezhesse szívem melegét. Így ölelem keblemre most az egész világot és e sorokon keresztül kívánok mindenkinek feledhetetlenül boldog, békés Karácsonyt.
Ádám Lívia: Keresd az utat! c. könyve megvásárolható ide kattintva
