Nagy durrogással, lármával búcsúztattuk a régit és fogadtuk az Újesztendőt.
Mint mindig ezt az évfordulót is fogadkozások, igeretek, remények és félelmek kísérték.
Mi változik majd és ez a változás jót, vagy rosszat hoz magával?
Sok törvény vagy rendelet, mint alapvető változtatás segítő, jó szándékkal születik, csak valahol a hosszú út folyamán a megvalósításnál deformálódik, néha annyira, hogy már nem is hasonlít az eredeti elgondoláshoz.
A „miértre” sok válasz létezik.
Talán azért, mert a szavakat, mondatokat, de leginkább a bennük rejlő gondolatot, mindenki a saját feje után értelmezi. Talán azért, mert mi emberek nem tudunk érdekeinktől elszakadni és ezektől vezérelve cselekszünk.
A MÉDIA törvény megszavazása volt a legnagyobb durranás, ami megrázta az ó évet búcsúztató és az újévet köszöntő eget Magyarország felett.
Miért is van erre szükség?
Anélkül, hogy letenném a szavazatomat ellene vagy mellette, szeretnék csak elgondolkodni róla.
A Média képviselői, dolgozói tüzet okádva, mint egy dühös sárkány forgatják ki e rendelet eredeti értelmét, visszaélésekről, a demokrácia alapvető jogainak megcsonkításáról beszélve.
Valóban ez is lehet belőle, de csak akkor, ha mi emberek ezt a törvényt az eredeti szándéktól eltérően, másképpen értelmezzük és valósítjuk meg.
Nyílt titok és erről nem én beszélek először, hogy a szenzációt hajhászó zsurnalizmus miért és hogyan alakult ki.
A megélhetés, a fennmaradás ösztöne, a konkurencia harc az, ami az elmúlt évtizedek sajtószabadságát ellenünk fordította.
Talán szükség lenne egy olyan törvényre is, ami megtiltana az olvasóknak, a csámcsogást mások hibái és bűnei felett, vagy csirájában elfojtaná bennünk a vágyat véres, apró részleteket megtudni mások tragédiájáról.
Ha ezek a tulajdonságok nem uralnának bennünket, (amit a médiában dolgozó megfigyelők, analitikusok a nézettségi arány s az újságok eladási számával mérhetően kontrollálhatnak, és ezt egy nagyobb profit reményében ki is használnak), nem lenne ilyen intézkedésre szükség.
Önmagunkat kell a saját pusztító gondolatvilágunktól megvédeni.
Lehet ezt törvényekkel?
Aligha.
A család melege, az otthon védelme, a szeretet ereje, ezek morálisan nevelő ereje az, ami gátat vethetne a ránk zúduló negatív hírek romboló hatásának.
Sokkal többről van itt szó, mint egy megzabolázhatatlan szenzációhajhászásról.
Természetesen az égő házat nézve sem azon kezdünk el gondolkodni, hogy azt, aki a házat felgyújtotta milyen lelki sérülések vezették tettének elkövetéséhez, hanem fogunk egy vödör vizet, vagy hívjuk a tűzoltókat.
Talán valamikor régen, vagy talán nem is olyan régen letértünk a helyes útról és úgy tűnik, hogy segítség nélkül nem találunk vissza.
Miért nem tudunk olyan erővel hinni a jóban, mint a rosszban?
Talán mert a tapasztalataink ezt sugallják?
Talán azért, mert a gonosz kecsegtetőbb ajánlatokat tesz, s cserébe nem kell mást tennünk, mint követnünk.
Az elején még nagyon megtévesztő és hasonlít a jóra. Azt gondoljuk, hogy, ami boldogságot és örömöt okoz nekünk, az csak jó lehet.
Nem figyelünk a belső hangra, sőt megvádoljuk magunkat gyanakvással, kishitűséggel.
A kígyó aranytálcán prezentálja a kísértést, annak fényében sok minden elhomályosul.
Ki ne szeretne jól élni, gazdag lenni, karriert csinálni még akkor is, ha a tehetségéből erre nem telik.
Én még nem igen találkoztam olyan személlyel, aki ne a szerencse vagy a véletlen szeszélyes játékát okolta volna az emberek között lévő különbségek miatt.
Nem a szorgalom, a tudás vagy az erős akarat hiánya bénítja meg terveinket……oh, nem……………a szerencse és a véletlen mindennek az oka.
Már az iskolában elkezdődik, hogy amikor rossz osztályzatot kapunk, hogy felkészületlenségünket vagy lustaságunkat megideologizáljuk, megpróbáljuk mások teljesítményét becsmérelni.
Ez a logika már nagyon korán megszületik az elménkben.
Ha a csillogást sárral dobáljuk, vagy ha a feltörekvőt elgáncsoljuk, a saját szürke, jelentéktelennek tűnő életünk elviselhetőbbnek látszik.
Nem véletlen tehát, hogy a filmekben, újságokban leközölt borzalom oly nagy érdeklődésnek örvend. Ez a szenzáció éhség bennünk van, a média csak kiszolgálja vérre szomjas fenevadat.
Valamilyen szinten mindig jobbak, gazdagabbak vagy szerencsésebbek vagyunk mindazoknál, akikről olvasunk, vagy akiknek a sorsába bepillanthatunk.
A másik óriási manipulációs hatás a példamutatás.
A családi otthonok szétesése hozza magával a fiatalok céltalanságát. Hiányzik az otthonteremtés a családtervezés mintája, amit ma megtanulhatunk, az az, hogy hogyan kell önzővé, egoistává, befelé fordulóvá, antiszociálissá válni.
Egy fiatal képlékeny, még nem elég stabil karakterét a család morális támasza nélkül sok veszély fenyegeti.
A TV-ben oly kedvelt sorozatok, de filmjeink javarésze sem a hűségre, a szorgalomra és becsületességre buzdítanak, hanem pont az ellenkezőjére.
Nem vitatható, hogy ezek sokszor a valós életet tükrözik, de ezeknek példamutató és karakterformáló hatását nem lenne szabad alábecsülni.
Ezek a filmek, információk csak azokra hatnak, akik védtelenül ki vannak téve ennek a manipulációs erőnek.
Engem ezek nem érintenek, mert megpróbálom, amennyire csak lehet elkerülni őket, s ha netán mégis úgy adódna, hogy egy ilyen jellegű téma kerül elém, megpróbálom azt a saját kritikai érzékem tudatában helyesen megítélni.
Munkásságommal pont ennek a helyes ítélőképességnek a hiányát próbálom pótolni, amennyire csak lehet.
Megértéssel, türelemmel, szeretettel és gondolatébresztő beszélgetésekkel.
Mindenkiben ott szunnyad a jó, csak hinnünk kell benne.
Talán sok minden megváltozna az életünkben, ha a jók nagyobb elismerést nyernének el, mint az, aki a rosszat szolgálja.
Ha a jót szabad akaratunkból, s nem a törvény fenyegetésétől félve választanánk, de addig még sok tűzijáték robajától hangos szilvesztert kell megélnünk.
Most már van egy törvényünk, ami megvéd a Médiától, de ki, vagy mi véd meg bennünket önmagunktól?
Egy ígéretesebb jövő reményében kívánok mindenkinek harmonikus, békés, félelemtől mentes boldog Újévet!
Ádám Lívia: Keresd az utat! c. könyve megvásárolható ide kattintva
