Katona Andrea idegenvezető és Orbán Gábor zoológus, idegenvezető munkája során Magyaroszág és a nagy kedvenc, Mexikó mellett még a világ számos országának kultúráját, növény- és állatvilágát igyekszik megismertetni az érdeklődőkkel.
– Mikor rátok találtunk márciusban, éppen egy nagy körúton voltatok Mexikóban. Pontosan merre jártatok? Mekkora csoporttal voltatok és milyen hosszú volt az út?
– Húúú, pontosan felsorolni nehéz lenne, mert ez egy sok(5)ezer kilométeres, tényleg óriási körút volt, amit nem utasokkal tettünk meg, mert többségüknek ez inkább tortúra lett volna! Különös tekintettel arra, hogy a rengeteg különleges természeti és kulturális helyet 3 hét alatt kellett bejárnunk, hisz alapvetően a március abszolút főszezonnak számít. Kész csoda, hogy ennyi időre is el tudtunk szakadni a csodalatos Yucatan-félszigetről, ahol alapvetően magyaroknak idegen vezetünk. Mar 5 éve próbálunk mindig újabb és újabb mexikói tájakra eljutni, felfedezni, fotózni, hogy később kíváncsi utasainkkal is vissza tudjunk térni. Most elindultunk kis mangrove és karibi tengerpart közti „bázisunkról” át a Yucatanon és a csodás hegyvidékeiről, trópusi erdeiről, indián falvairól, kanyonjairól, vízeséseiről ismert Chiapason át lejutottunk a Csendes-óceán partvidékére. Eldugott kis vonzó halászfalvacskáktól a felkapott Huatulco környéki turistaparadicsomig bejártunk jó néhány helyet, miközben ritka madárfajokat, szép tájakat fotóztunk. Innen a számunkra kiábrándító, megkopott Acapulcot érintve a híres ezüstvarosba, Taxcoba látogattunk, közben érintve híres azték romokat (pl. Malinalco) és vadregényes tóvidékeket (pl. Zempoala). Egyik fő célunk azonban a Mexico City-től kb. 200 km-re nyugatra levő lepkerezervátum volt, mely minden télen egy pazar színű, nagy vándorlepkefaj sok millió egyedéből álló óriási áttelelő kolóniájának ad otthont. Láttunk már erről a természeti csodáról 1-2 filmet, de az élmény mindenen túltesz, leírhatatlan. Hihetetlen, de tényleg olyan mennyiségben vannak körülötted a nyüzsgő lepkék, hogy hallhatod a lepkeszárnyak suhogását és sokszor az óriás lepkefürtökről annyian kelnek szárnyra, hogy „narancssárgán mákos lesz az ég”! Egy relatív spontán döntessél újabb nagy kitérőt tettünk még nyugatabbra, San Blas környékére kifejezetten az ott elő rengeteg helyi, sehol máshol meg nem található, úgynevezett bennszülött madárfajok kedvéért. Nem bántuk meg, komoly ritkaságokat sikerült nem csak megtalálni, de le is fotózni! Kiderült, hogy a nyugati tengerpart is gyönyörű és fantasztikus erdők is tarkítják! Innen visszafelé más úton jöttünk, hogy más tájakat is felfedezzünk, közte tóvidékeket, hegyeket, vulkánokat. Mexico City és környéke komoly kihívás volt, de végül elvergődtünk Teotihuacanba, az egyik leghíresebb prehispanic romterületre is. Másik komoly célkitűzésünk Veracruz államának felfedezése volt, mely szintén híres ősi indián kultúrairól, gyönyörű tájairól és folklórjáról. No és persze a világ egyik legjobb ragadozómadár vonulási helye, ami bármely amatőr természetbúvart egyértelműen lenyűgöz. Oaxaca hegyei, erdei, tájai szintén nagyon vonzottak, terepjárónk lerobbanása miatt kicsit többet és másképp időztünk itt, mint szerettünk volna. Innen már viszonylag erőltetett menetben vágtáztunk vissza a Yucatanra a már régóta ismerős Chiapas-i helyek érintésével, néha sajnos kihagyásával (Sumidero Canyon, San Cristobal, Agua Azul, Palenque). Calakmul romvarosát a guatemalai határ közelében, a meseszép Bacalar-öblöt Belizetől nem messze vagy a Sian Kaan Bioszféra Rezervátumot viszont súlyos hiba lenne kihagyni.
– Mióta foglalkoztok amerikai utak szervezésével és miért éppen Amerikára esett a választásotok?
– Andi több, mint 10 éve kezdett el dolgozni a Cartour Utazasi Irodánál, ahol később ő teremtette meg és vitte sikerre a Latin-Amerika részleget, sokat utazott a különböző országokban és a mai napig vérében, lelkében érzi, hogy ez számára a legvonzóbb hely és kultúra, ha meg aztán még a zene is megszólal…! – Gábor a 90-es évek közepén járt először Észak-, majd Közép-Amerikában. Szintén gyerekkori álom volt eljutni Dél-Amerika őserdeibe. – Andival is egy ilyen úton találkoztunk és azóta amikor csak tehetjük együtt megyünk.
– Hogyan történik az útvonalak kialakítása? Mennyire tudtok igazodni az egyedi igényekhez, kívánságokhoz? Hány fővel indultok útnak, milyen hosszúak ezek az utak és miben különböznek a mások által szervezett utaktól? Általában mit várnak a magyar utazók Közép- és Dél-Amerikától? Mi az, amire leginkább kíváncsiak?
– Az útvonalakat általában mi magunk találjuk ki, álmodjuk meg. Olyan útvonalak ezek, amelyekre mi is szívesen elmennénk, megnéznénk. Ha megálmodtunk egyet, akkor jöhet a tervezés komolyabb része. Ilyenkor előkerül mindenféle térkép, könyvek magyarul, angolul, spanyolul, előkerül egy-két firkapapír, toll és kezdődhet a tervezés. Deee, ez nálunk nem ilyen egyszerű ám! Mi nem vagyunk hagyományos utazók és nem is kínálunk igazán hagyományos utakat. A specialitásunk és jelszavunk, amit már említettünk az előző kérdésnél, hogy mi ALL IN TWO vagyunk, vagyis, ha tehetjük ketten megyünk a túrákra, igy sokkal több infót adván az utasoknak. Nos, ahhoz, hogy ehhez a megfelelő tudás meglegyen minden olyat látnunk kell, amelyek vagy a kultúrához vagy a természethez kapcsolódnak. Tehát, ott tartottunk a tervezésnél, hogy előkerült mindenfele papír, térkép, könyv és toll és nekilátunk a nagy munkának. Kezdődhet a harc! Mert ez bizony köztünk is egy kicsit harc is, mi férhet bele egy túrába, mi nem, hogyan állítjuk össze, mennyi természeti hely kerüljön bele, mennyi kultúra… Persze nekünk mindent látni kell, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a majd kiajánlott túrákban is mindez benne lesz. Sajnos minden nem férhet bele, vágni kell. De ahhoz, hogy tudjuk mit vágjunk, látni kell. Nos, kezünkben a tollal, papírra vetjük mindketten külön-külön mely helyek azok, amelyek nagyon fontosak, melyeket kell mindenképpen látni, melyek csak kívánságok, ha még belefér az időnkbe. Majd egyeztetünk kinek mi került a papírjára, nézzük a térképet és összehozzuk végre a túraútvonalat. Ezután már „csak” arra van szükség, hogy végigjárjuk. Vagyis sok időre és pénzre! De, ez a legszebb része az egésznek. Amikor végre mehetünk és újat fedezhetünk fel. Mindketten szeretjük azt, amit a másik csinál így nem esik nehezünkre úgymond a másik területére menni. Én (Andi) imádom az őserdőket járni Gáborral és a madarakat nézegetni, hallgatni és nem is beszélve a rengeteg másról, amit az ember egy őserdei túrán tapasztalhat: szép növények, virágok, óriási fák, majmok, kisemlősök, néha akár nagyobbacskák is, pl. jaguárok vagy puma… és a kisebb, de legalább annyira érdekes bogarak, pókok, rovarok. De, Gábor is szereti, ha eljutunk egy újabb maja vagy más ősi indián kultúra által épített szép romvárosba, és ha netán az meg egy csodás őserdőben is van, akkor az maga a paradicsom mindkettőnknek. Persze egy ilyen bejáró túrának is vannak kevésbe élvezetes részei. Hoteleket, partnereket kell keresni, akikben megbízhatunk. És ez egyáltalán nem könnyű a latin világban. Miután végigjártunk kipróbáltuk, amit csak tudtunk, jöhet az utókalkuláció és tervezés. Összegezzük mit láttunk, mi mennyire tetszett, mit tennék be egy utasoknak ajánlott programba is és aztán már csak el „kell” készíteni. Csak, ha mi magunk már kitapasztaltuk, akkor ajánljuk utasoknak, irodáknak a programjainkat! Lényegében mi mindig próbálunk az utas igényekhez igazodni. Nincsenek igazán bejáratott útjaink, ahogy ezt mások csináljak, mivel minden utunk más és más. A lényeg pont az is, hogy megpróbálunk igazodni az utas igényeihez, természetesen hozzátéve az ő elképzeléseikhez a mi tapasztalatunkat. Ez nagyon fontos, mert ők nem tudhatják azt, amit mi mar 5 éve tapasztalunk Mexikóban. Vannak természetesen bejáratott programok is, amelyeket inkább csillagtúra-szerűen szoktunk ajánlani a Cancunba és környékére utazóknak. Olyan utasoknak, akik nem körútra szeretnének menni, hanem otthon befizetnek egy irodánál egy all-inculsive hotelt és onnan szeretnének egynapos kirándulásokat tenni. Ezek a túrák az úgynevezett „klasszikusok”, pl. Chichen Itza a híres maya romváros, amely az Unesco Világörökség része is, ill. 2007 óta az Újkori Csodák egyike is, vagy Tulum a sziklaszirten fekvő kis maja romterület, amely olyan mint egy kis ékszerdoboz, vagy Coba, az őserdőben eldugott, alig-alig felfedezett romváros, ahol még mi magunk is felfedezőként érezhetjük magunkat. Ezek a túrák azok, ahova szinte mindenki el szeretne menni, aki ellátogat a Yucatan-félszigetre.
Dee, mi ezekbe a programokba is próbáljuk belevinni másságunkat, ami azt jelenti.., de ezt már úgyis tudjatok: ALL IN TWO, hiszen próbáljuk az utazás alatt megmutatni azt is, hogy a környezetre is érdemes figyelni, csodás madarakat, kisállatokat lepkéket itt is láthatunk és nem szabad csak úgy elmenni e szépségek mellett sem. Nálunk mindig ott vannak a távcsövek, madár és egyéb állatkönyvek… És evvel tulajdonképpen válaszoltam is arra a kérdésedre, hogy mi az, ami a magyar turistákat a legjobban érdekli, amikor Latin-Amerikába utaznak. Úgy gondolom, hogy főleg a kultúra miatt jönnek, na meg a csodás tengerpart miatt is és csak kevesebben vannak, aki az állatvilágra is kíváncsiak. Illetve, mondjuk úgy, hogy mások is kíváncsiak lennének, de mégis inkább megmaradnak a hagyományos all-inclusive hoteles utazási módnál, s így csak a „klasszikus” túrákon való részvétellel nem tudnak annyit megtapasztalni, mint akik bátrabbak, bevállalósabbak és akik velünk eljutnak a távolabbi vidékekre is. Természetesen, ahogy már említettem, az 1-1 napos túrák alatt is tudunk mutatni sok szép madarat, de azért nyilvánvaló, hogy az igazi állatvilágot a kevésbe turistás helyeken lehet megtalálni. Ezek a helyek pedig már távolabb esnek a cancuni övezettől, ide nem lehet eljutni egynapos túrákban, körútra kell menni. A magyarok érdeklődőek és a legfontosabb túrákra el akarnak általában menni, de viszonylag csak kevesebben vannak azok, akik nem az all-inculsive hotel megoldást választják és Cancun helyett vagy mellett akar messzebbre is eljutnának. Azért hála istennek, azok, akik megtaláljak weboldalunkat és látják azt, hogy mi mivel foglalkozunk Mexikóban kedvet kapnak ahhoz, hogy messzebbre is elmerészkedjenek velünk. Még, ha azok száma tényleg kevés, akik valóban az állatvilág megismerése miatt mennek el pl. egy őserdei túrára, azért többen vannak olyanok, akikekkel egynapos túra alkalmával mentünk el olyan helyekre, ahol csodás madárvilágot találhat, fotózhat és igen közeli kapcsolatba kerülhet a természettel. Sőt, akár krokodilokat is láthat nagyon közelről. Úgy érezzük, hogy van esély arra, hogy a magyarokat is elvigyük abba az irányba, ami az angoloknak annyira kapós. Ők ugyanis nagy természetjárók, milliós nagyságrendű azoknak a száma, akik madarászni mennek el a világ bármely részébe, akik nemcsak azért utaznak, hogy a híres romokat, templomokat, városokat nézzék meg, hanem lássák az adott területen élő madárfajokat, állatokat, pillangókat… Persze, ez a magyarok közt nyilván sohasem lesz ennyire kapós több okból sem. Ez viszonylag drága hobbi, profi felszerelések kellenek hozzá, távcsövek, teleszkópok, fényképezőgépek, könyvek és persze jól felszerelt és ismeretséggel rendelkező idegenvezető, netán biológus/zoológus akárcsak Gábor. De, minden valószínűség szerint hatásos az az irány, amit mi megálmodtunk és amit próbálunk a mi magyar vendégeinknek is adni, az ALL IN TWO irányelv, vagyis a MINDEN KETTŐBEN, TERMÉSZET ES KULTÚRA EGY TÚRÁBAN KETTŐNKKEL. És így máris válaszoltam arra a kérdésre is, hogy mi a mi különlegességünk, miért vagyunk mi mások. Hát, ezért a kettősségünkért, a mexikói tapasztalatainkért… Na és azért is, mert mi a túrákat általában kiscsoportosan szervezzük. Nem jó, ha egy őserdei túrára vagy akár bárhova is nagy „csordákban” megyünk. Így esély sincs egy madár-állat észrevételére. Persze, egy helyi idegenvezető mit sem tudna a madár-állatvilágról, vagyis ha tud is valamit, felismer egy-két madarat, de észrevenni, megtalálni nem tudja és nem is fog rájuk figyelni. Mi mindent figyelünk, meghallunk, nyomokat nézünk… és általában igen szerencsések is vagyunk. Találkoztunk már jaguárokkal úgy, hogy épp egy kis angol csoporttal voltunk, lestük a madarakat, amikor az egyikük észrevette az ösvényen, hogy mintha valami nagyobb lenne ott. Megnéztük távcsövekkel, teleszkópokkal és kiderült, hogy egy jaguár volt! Majd hamarosan az is kiderült, hogy nem volt egyedül! A párja is ott volt, napozgatott, élvezgette a jó időt és a szúrásmentes ösvényt akárcsak egy igazi kiscica. A különbség csak az volt, hogy ezek igazi nagy cicák! Egyre közelebb mentünk, közelebb és még közelebb, mire már annyira közel voltunk, hogy jól láthattuk őket és persze ők is minket. Figyeltek ám rendesen, a hím állandóan rajtunk tartotta a szemét, de nyugodt volt. És mi is. Ez alaptörvény a dzsungelben! Majd párosodtak előttünk! Elképesztő élmény volt! Akárcsak egy National Geographic dokumentum film forgatásán. De ez maga a valóság volt és mi benne voltunk! Hihetetlen szerencsénk volt, fantasztikus élmény volt. De, ehhez az kellett, hogy tudjuk mit kell ilyenkor tenni. Semmi hangoskodás -bár madarászok ilyet sohasem tesznek- semmi hirtelen mozdulat, rohangálás, csak szép lassan, óvatosan , hangtalanul közelíteni, fotózgatni. Mindezt 20-30-40 főkkel nem lehet megtenni. Ezért is mondtam azt, hogy mi csak kisebb csoportokkal megyünk, ami kedvez persze az utasoknak is, sokkal családiasabb a légkör és kedvez nekünk, persze nem utolsó sorban az állatoknak. Az ideális csoport létszám az 6-8 fő, de még 10-12 főkkel is jók vagyunk.
Hogy mit is várnak el a magyarok Latin Amerikától? Hmmmm… azt hiszem nagyjából erre is válaszoltam, még ha nem is konkrétan így megfogalmazva. De, ha egyben megpróbálnám elmondani, akkor valahogy igy hangzana: latinos, hangoskodó mosolygós embereket, színes házakat, a szép napsütést, meleget, csodás karibi tengerpartot, jó zenét, tequilát és persze egy teljességgel más kultúrát. Sokszor aggódva keresnek meg minket, hogy de nem kell-e ettől tartaniuk vagy attól, nem kellenek-e oltások, mennyire kell félniük a tolvajoktól, bűnözéstől… De akik a karibi térségbe jönnek Cancun környékre és onnan nem is annyira távoldónak el, nekik nincs mitől félniük. Védik a turistákat méghozza igen erősen és ezt mindenki érezni fogja. Persze, jobb félni mint megijedni, jobb ha az ember óvatos, Mexikó azért mégiscsak egy latin-amerikai ország még akkor is, ha Cancunban ezt az ember nem így érzi.
– Munkátok révén mindketten rengeteg helyen megfordultatok már a világban. Melyek azok a helyek, országok vagy utak, amelyek különösen nagy hatással voltak rátok és miért?
– Hűűűha, ez egy igen nehéz kérdés! Bizony, sokat utazunk, legyen az munka miatt vagy csak a magunk kedvéért. Latin-Amerika imádatunk miatt és mivel már 5. éve járunk Mexikóba, ezért elsősorban ott utazgatunk sokat. Mexikó természetesen első számú a ranglistánkon, de ezt úgyis tudjátok már miért. Hihetetlen változatos kultúrával, természeti szépségekkel rendelkező ország. Itt bármit megtalálhat az ember: maja, azték, tolték, olmék…. ősi indián kultúrák, vulkánok, sivatag, hegyek, tengerek, csodás madár-állatvilág. Azt szoktuk mondani, hogy a világ egyik legjobb országa. Azt hiszem nem sok olyan más ország van, ahol ennyi változatosságot lehetne találni legyen az kulturális vagy természeti értelemben véve. Deee, azért vannak még favoritok: Costa Rica egy ezek közül. Igaz, inkább természeti szépsége miatt keltette fel magara a figyelmet, de abban azt hiszem az elsők közt van a világban! Akik jártak már Új-Zélandon és Costa Ricában is illetve sok más helyen a világban, azok a következőket mondjak: Új-Zéland a világ legjobb országa, utána jön Costa Rica, igaz egy nagyobb üresség után, majd egy sokkal nagyobb üresség után jön a világ összes többi országa. Szóval, Costa Rica igen előkelő helyet foglal el a ranglistán. Sajnos Új-Zélandra még nem jutottunk el, de az is a nagy tervek között van. Dél-Amerikában Ecuador és a hozza tartozó Galápagos-szigetek, amit nagyon szeretünk, de ezt értitek miért, igazi állatparadicsom. Chile, pedig szép emlékeket kelt bennünk, hiszen ott ismerkedtünk meg anno… Gáborral. És, nem utolsó sorban egy csodás ország is, mind kulturálisan, mind természetileg nagyon sok szépet tud nyújtatni. És ha aztán megpróbálunk elszabadulni Dél- es Latin-Amerikától akkor jöhet Afrika, amit szintén nagyon szeretünk és álmaink közt az is szerepel, hogy egyszer odaköltözünk és ott lesz egy kis cabana stílusú helyünk, ahonnan naponta csodálhatjuk a körülöttünk lévő természetet! Addig pedig próbálunk mind többet megismerni a világból és persze megismertetni. Ázsiában még nagyon sok felfedezni való van számunkra, de az eddig látottak közül India, illetve annak északi része is előkelő helyen áll utazási listánkon. Fantasztikus kultúra és igen más az általunk Latin-Amerikában megszokottaktól. Ott az ember tényleg úgy érezheti magát, hogy visszament az időben.
– Útjaitokon találkoztatok-e külföldön élő magyarokkal, magyar közösségekkel?
– Igen, előfordult már és általában a legelképzelhetetlenebb szituációkban találkozunk velük. Mi viccesen azt szoktuk mondani, hogy ha egy magyar bajban van a világ bármely pontján, akkor álljon csak ki a főtérre, kiabálja el magát magyarul, hogy segítség és hamarosan megjelenik a magyar segítség. Kis nemzet vagyunk mi, de a világban bárhol ott vagyunk! És általában jó ötletekkel, ügyes vállakózásokkal! Szó mi szó, a magyar ember ügyes, találékony és épp ezért bárhol megtalálhatja számításait és ha tehetséges, akkor a jég hatan is megél. Hogy hol is találkoztunk magyarokkal… Pl. egyszer Mexikóban sétáltunk egy városka főutcáján, beszélgettünk és egyszer csak egy kislány hang szólít meg minket magyarul: „Ti magyarok vagytok?” – kérdezte. „Igen.”-mondjuk. Mire a kislány elszaladt és mutogatta, hogy menjünk utána. És egy fagyizóba jutottunk, ahol apukája dolgozott és kiderült, hogy ő üzemelteti a fagyizót. Nagyon megörültünk neki, vettünk is jó mexikói-magyar fagyit! Egy másik alkalommal szinten Mexikóban egy szigetről jövet vissza a szárazföldön egy srác jött oda hozzánk, akiről szinten kiderült, hogy magyar és egy tengerjáró hajón dolgozik. Ez is hihetetlen volt. De amikor egyszer egy tengerjáró hajón voltam én magam is mint utas ott is kiderült, hogy a kaszinóban és a recepción is van magyar srác. Őrültünk is nekik, mert azért a Karib-tengeren hajókázva a sok amerikai között jól esett a magyar hang. De képzeld, olyan is volt, hogy szinten Mexikóban, ahol lakunk egy viszonylag kisebb városka vagy inkább falu (bár sajna nemsokára az is ki fogja magát nőni, hiszen ki tudja meddig bírja magát még megtartani Cancun vonzáskörzeteben, mint kis halászfalu), nos itt autókázva az egyik kis utcán egy étterem ablakára megláttam kiírva egy érdekes mondatot: „esta noche – tonight Szegedi Gulyas” Hát, gondolhatjátok, hogy erre abban a pillanatban visszatolattunk és megálltunk, bementünk, hogy megkérdezzük, hogy is van ez? Magyar szegedi gulyás egy kis mexikói halászfalu éttermében? Hogy hogy? És kiderült, hogy a tulajdonos pár férfi tagja svájci, akinek az eredete viszont magyar. És meg egy-két magyar ételt el tudott készíteni és egy kicsit magyarul is beszelt. Ez is egy érdekes és hihetetlen találkozó volt. Nagyon örültünk neki!
Gábor pedig egyszer az ecuadori Amazonas térségben járva élt át egy ezeknél még hihetetlenebb történetet. Elment egy dzsungeltúrára, ahol rajta kívül még egy pár volt és az indián vezető. Maga a hely is egy nagyon-nagyon eldugott volt. A csodás helyi dzsungel-szálláshelyről, ahol Gábor megszállt rá lehetett látni a folyóra, ahol a helyiek a disznókat, tyúkokat… vittek a kis fából vajt tutajukon. A dzsungeltúra Gáboréknál is avval kezdődött, hogy az indián értük ment reggel, majd beszálltak egy ilyen kivájt csónakba és átmentek a folyón, majd kezdődött a gyalogtúra. Így haladva egyszer csak a házaspár nő tagja rákezdett egy dalra. Gábor csak hegyezte a fülét és figyelt, hogy vajon honnan is tűnik annyira ismerősnek ez a dal. Aztán rájött, hogy ez bizony egy magyar népdal dallama. Kérdően ránézett a nőre és megkérdezte, hogy de hát hogyan, honnan tudja ezt a dalt? Mire ő elmesélte, hogy nagymamája annak idején Svájcban énekelte ezt neki minden nap. Tehát ő is magyar származású svájci volt, akik épp az amazonasi dzsungeleket jártak. De aranyos sztori az is, amikor szinten Mexikóban egy maja romterületen idegen vezettünk és épp mind a ketten bent voltunk a csoporttal, mert viszonylag nagyobb méretű volt. Az egyik piramisnál állva mesélek az épületről, amikor azt hallom, hogy magyarok beszélgetnek a közelünkben, de nem a mi csoportunkból valók. Odajöttek, kicsit kíváncsiskodtak, majd amikor befejeztem a magyarázatot s megkérdeztek tőlünk, hogy ugye ti vagytok Andi és Gábor? Mondom, hát igen, ez így igaz, mi vagyunk azok. Na de honnan tudjatok? És kiderült, hogy az interneten keresgélve találtak számos úti beszámolót és véleményt az általunk vezetett túrákról, így találtak a web-oldalunkra. Ugyan úgy döntöttek, hogy magukban járják be a területet, de nagyon sokat tudtak meg tőlünk már így is és nagyon örültek a találkozásnak. Tudtak, hogy csakis mi lehetünk az a bizonyos pár az internetről. Érdekes érzés volt, hogy egy eldugott maja romterület közepén ismeretlen magyarok szólítanak meg, hogy ugye ti vagytok Andi és Gábor. Jól esett, mondhatjuk! Jajj, és meg egy aranyos sztori jutott eszembe! Ez Venezuelában történt útközben valahol, de sajnos már nem emlékeszem a helyre, de megálltunk valahol tankolni az autóval és a benzinkutassal közben elkezdtünk beszélgetni. Kérdezte tőlünk, hogy honnan jöttünk, mire mondtuk, hogy hát Hungría-Magyarország, mire ő teljes lelkesedéssel azt mondta, hogy ohh akkor Puskás hazájából jöttünk, ugye? Bizony, onnan mondtuk és erre eldicsekedett vele, hogy az ő a fiát bizony Ferencnek nevezte el! Igaz, ők nem magyarok voltak, de magyar nevet adott a fiának, a mi híres Aranycsapatunk focistája után!
– Egy évből általában mennyi időt töltötök külföldön és mennyit Magyarországon?
– Mexikóban eltöltünk kb. fél évet, de van amikor ez kicsit több vagy kevesebb, a mexikói szezon előtt és után szoktunk még utazgatni, körbenézni és újabb vidékeket bejárni, ill. ha van más országban a térségben csoport, akkor átmegyünk oda. Ez lehet Kuba, Costa Rica vagy akár Ecuador, Galápagos-szigetek, Peru is. Amikor hazajövünk, akkor élvezzük a mi kis tanyánkat és persze itt is szervezünk túrákat. Ezek a túrák azonban inkább ökotúrák, ami azt jelenti, hogy kimondottan a természetbe megyünk és pl. madarakat nézünk, vagy épp lepkéket, szitakötőket, bogarakat, de akár molylepkéket, denevéreket és emlősöket is. Ezek a túrák Gábor specialitásai, hiszen ő már több mint tíz éve van az ökoturizmusban, mindig is természet- és állatimádó volt és zoológusi végzettségét kihasználva mutatja meg az itt Magyarországon, ill. már a környező országokban élő állat- és növényvilágot a főleg angol kis csoportoknak. Az angolok ugyanis nagy természetjárók és imádják az állatokat nézegetni fotózni. Amikor idejönnek, akkor ez a kategóriájú embercsoport azért jön ide, mert Magyarország Európán belül igen előkelő helyet foglal el a madárvilágával és lepkevilágával is. Igen sok és szép madarunk és lepkénk van, amelyek már a legtöbb európai országban nem találhatók meg. És az angolok megőrülnek ezért és ezért képesek a világot járni, vannak, akik annyira őrülten keresik a számukra új fajokat, hogy csak az számít, hogy az az egy-két faj meglegyen. Más nem is érdekli őket. De ez az extrém fajta, a normális madarász, lepkész mindenre kíváncsi, nemcsak a legkülönlegesebbet akarja, hanem minden állatra, növényre, bogárra, madárra…. kíváncsi. Sajnos a magyarok közt ez a fajta turizmus még nem igazán indult be, de valljuk be, ez egy viszonylag költségesebb módja az utazásnak, hiszen a madarak, lepkék megismeréséhez képzett zoológus vagy biológus kell, aki mellesleg idegenvezető is, de ha nem is zoológus, akkor is nagyon kell ismernie a madarak, lepkék életmódját, mikor, hol mi található, hol fészkel ez a madár, hol lehet azt a lepkefajt megtalálni… És ez nem egyszerű dolog. A Madarak, lepkék elszállnak, a rossz idő miatt átmennek egy másik területre, egy hónappal később vagy előbb már nem ugyanazokat a fajokat látni, ismerni kell az összes helyet, ösvényeket, erdőket, madárhangokat, fészekrakási szokásokat, párosodási időszakokat….. Ez nem olyan, mint egy maja piramist megmutatni, nem mintha egy kulturális idegenvezetés nem lenne nehéz-ezt a részt szoktam én csinálni és Gábor a természetit, de a piramis ott lesz reggel, délben, este, nem fog elrepülni, odébb költözni…, le lehet fotózni szépen, meg lehet mutatni bármikor… De egy lepke, madár…..hmm, hat az más tészta! Én magam is nagy bogarász voltam még gyerekkoromban, de aztán növekedve valahogy másfele vitt az élet, én a nyelveket és irodalmat, történelmet szerettem, ezért is lettem végül is fordító-tolmács tanultam nyelvészetet, irodalmat olasz nyelven és végeztem el az idegenvezetői iskolát. Rájöttem, hogy én akármennyire is imádom a természetet, az állatokat a vágyam, hogy állatokat gyógyítsak… sohasem fog bekövetkezni, mert a vér látványa bizony elriaszt.
Ezért találtam ki magamnak azt a pályát, amit végül is csinálok és jöttem arra rá, hogy nekem az állatok csak hobbiként maradnak meg és majd az én férjem lesz olyan, akik akar gyógyítani is képes lesz őket és majd kiköltözünk Afrikába és lesz egy farmunk… Szép kis álom volt, amit gyereklányként álmodtam meg és mit ad isten, végül is nem állunk messze áttol az álomtól, hiszen Gáborral együtt járjuk a természetet és igaz, jelenleg nem Afrikában élünk és Gábor sem lett állatorvos, bár, mint kiderült, neki ugyanazok voltak az álmai, mint nekem, csak aztán ő is másfelé ment-, igaz, ő kevésbé mint én-. de az elképzeléseink végül is egymásra találtak, ahogy mi magunk is. Én imádom a kultúrát, a maja romterületeket vagy akár más történelmi, régészeti érdekességet, de mellette imádom a természetet és Gábortól rengeteget tanultam, újra kedvet kaptam a bogarászáshoz, fotózom a lepkéket, hernyókat, bogarakat, pókokat, néha meg én is kedvet kapok a madár fotózáshoz is, bár az Gábor specialitása az ő szuper gépével. De, Gáborral ugyanaz van, mint velem, neki ugyan a természet az első, ő abban van igazan otthon, de általam sokat tanult a latin-amerikai kultúrákról és ő is élvezi, ha újabb csodás területeket fedezünk fel. Ezért is vagyunk mi egy különleges pár, legalábbis sokan mondják ezt nekünk és reméljük, hogy ez így is van, mert mi is így érezzük! Jól kiegészítjük egymást és nagyon szuper, hogy ilyen jól tudunk együtt dolgozni! Mindent együtt csinálunk, szépen megosztjuk a munkát, de még a hobbink is ugyanaz, a fotózás. Ebben is leosztódott az, hogy ki, mit szeret és tud jól csinálni. Ahogy írtam, Gábor a madár és állat fotós, én meg vagyok a tájkép és portré fotós. Így sok szép képünk van, amelyekből a terv az, hogy egyszer ha lesz sok időnk, akkor születik egy szép könyv Mexikóról, illetve főleg a Yucatanról, amiben saját fotóinkkal és leírásainkkal próbáljuk az emberek kedvet meghozni e csodás országhoz.
– Nos, az úgy volt…, hogy tavaly decemberben volt egy fiatal pár utasunk, akik nagyon kedvesek voltak, összebarátkoztunk, voltunk néhány kiránduláson együtt és ők szép lassan beleszerettek Mexikóba, vagyis a Yucatanba. Aztán hazamentek és talán úgy néhány hét múlva jelentkeztek be újra avval az érdekes kéréssel, hogy nekik annyira megtetszett a Yucatan, hogy szívesen visszatérnének idén áprilisban, ha segítenénk nekik leszervezni egy egyedi, stílusos esküvőt a tengerparton…, de nem szeretnének olyan esküvőt, mint, amit a kinti hotelek csinálnak. Pedig sokan álmodoznak azokról az esküvőkről, sok iroda is hirdeti, hogy karibi országokban lehetőség van a csodás tengerparton a hotel szervezésben összeházasodni, de… mi is azt hittük, hogy ez valami csoda, miután először láttuk és rájöttünk, hogy na ez, az, amit mégsem szeretnénk, nem ez az, amiről a lány álmodik. El is keseredtem, amikor az első ilyen esküvőn voltunk segíteni fordítani és fotózgatni, mert rá kellett, hogy jöjjek, hogy én nem ilyesmiről álmodtam és ilyet nem szeretnék! Na és akkor a kedves pár mondta, hogy bizony, ők sem ilyenről álmodtak, hanem valami egyediről és valóban egy csodás parton, hotel nélkül, sok ember nélkül….. Kérdezték, hogy tudunk-e segíteni, le tudnánk-e szervezni valami ilyesmit nekik, mert akkor visszajönnének. Hááát, mondtuk…, mi nem vagyunk esküvő szervezők, de igaz, már mi magunk is gondolkodtunk benne, hogy valami mást, sokkal szebbet es eredetibbet talán mi is meg tudnánk szervezni., akár magunknak, akár másoknak. Persze, ezek nem teljesen hivatalos esküvők, mert ahhoz rengeteg mindent varnak el a mexikóiak, pl. meg AIDS vizsgálatot is, talán terhességi vizsgálatot is….. Szóval, a legtöbben amúgy is csak a félhivatalos egyházi esküvőt választják és otthon csinálják meg a polgárit hozzá. Így lesz teljes értékű az esküvő. Mindenesetre, akármelyik változatot is választja az ember, a tengerparti részt nyilván azért választja, hogy az romantikus, egyedi, szép legyen. És amiket mi láttunk, hát bizony távol álltak ettől. Aztán úgy döntöttünk Gáborral, hogy oké, ez nekünk is közel áll a szívünkhöz és ha ők annyira szeretnének egy ilyen esküvőt, hát mi megpróbáljuk nekik leszervezni. És így belekezdtünk a csodás tengerpart keresésébe, ami akármennyire is fura, de nem túl egyszerű a Yucatan-félsziget karibi oldalán, mert már mindenhol privát területek és hotelek vannak, ahova nem lehet lemenni, ha nem ott szállsz meg vagy nem a tiéd a hely. De, nem adtuk fel és egyszer csak rátaláltunk a csodás helyre. Elküldtük a fotókat a párnak, akik teljesen odáig voltak és mondták, hogy akkor már csak egy igazi pap kell, mert anélkül nem esküvő az esküvő. Hááát, ez sem volt egyszerű feladat, a katolikusok nem igazán akarták vállani, mert nem engedélyezi az egyház a tengerparti esküvőt. De, mondtak a reformátusok… talán igen. Csakhogy nekünk katolikus pap kellett, vagyis nem is annyira nekünk, mint a párnak. Sok keresgélés után, a mi kis falunkban keresgéltünk tovább, nézegettük a templomokat, amikor rátaláltunk egy kis egyház közösségre, katolikusból kivált kis közösség, ahol igazi maja pap bácsi volt, maja feleségével és családjával, és akik rendkívül barátságosan fogadtak minket. Először még ők sem mondtak igent, majd aztán mégiscsak azt mondtak. Látszott, hogy ez egy teljesen új helyzet volt nekik is. Fehér pár, akik egy kis falusi templomot találnak meg az esküvőjükhöz. De annyira kedvesek voltak és barátságosak, hogy azt mondtuk, ők lesznek a tökéletes pap és családja. Nos, leszerveztük a napot, beszereztünk mindent, a part megvolt és akkor arra jöttünk rá, hogy hát tulajdonképpen ez a szervezés annyira jól sikerült, hogy akár mi magunk is összeházasodhatnánk akkor ott, hiszen ez már valóban olyan esküvő lehetne, amiről az ember lánya álmodik…, ahogy mondják. Persze, csak ha a pár is beleegyezik és ha ők is elvállalják nekünk a tanúságot, ahogy mi nekik. Hála istennek nagy örömmel fogadtak a hírt, ahogy a pap bácsi és családja is és így nyugodt szívvel mentünk el a hosszú utunkra. Amikor először kerestetek meg, akkor voltunk azon a háromhetes utazáson Közép-Mexikóban és épp pár nappal az esküvő előtt tértünk vissza. Akkora már megvolt a pezsgő, torta…. és eljött a nagy nap is.
Nagyon izgultunk, hogyan fog sikerülni, hiszen mindannyiunknak új volt a helyzet. A tengerpartig autóval mentünk, a pap bácsi egész családja jött velünk a kisbabától a nagymamáig mindenki nekünk drukkolt, volt egy gitáros srác, aki énekelt. Mindenki nagyon izgatott volt, a pap néha azt is elfelejtette mit is kellene mondania és a felesége súgott neki. Az egész olyan természetes, egyszerű, mégis nagyon-nagyon különleges volt! Először a pár esküvője volt, én fordítottam, Gábor fotózott, majd cseréltünk és jöttünk mi. Amikor nekünk kellett volna válaszolni a kérdésekre én is annyira zavarban voltam, meg Gábor is, hogy azt sem tudtam mit kérdez a pap. Pedig előtte simán fordítottam a párnak, nekünk meg már semmit sem értettem. Mindenesetre csodás élmény volt, olyan esküvő, ami valószínűleg mindenki álma lehetne! Egyedi, megható, nem húszperces, hanem vagy két-háromórás, telis-tele érzelmekkel, természetességgel, csodás fehér homok, pálmafák, tenger, maja-mexikói tradíciók. Mi mezítláb voltunk tradicionális ruhában, a pálmafák között öltöztünk át, fújta a hajunkat a karibi szel, se frizura, se smink itt nem állta volna meg a helyet. Csak mi voltunk és a természet. Nagy élmény volt.
– Bejárva a világot, egy-egy utazásról hazatérve milyennek látjátok Magyarországot, a magyarokat általában?
– Húúú, ez bizony egy szomorú kérdés, mert a válaszunk sajnos nem lesz túl pozitív! Imádunk hazajönni, mivel ez a hazánk és szeretjük is azt. Nyilván ezért is lettünk idegenvezetők, nemcsak a külföldet szeretjük megmutatni a magyaroknak, hanem a belföldet is, legyen az magyar ember vagy külföldi, hiszen szép kis országunk van és sokszor még mi magunk magyarok sem ismerjük eléggé jól! Annak idején, amikor én kislány voltam, szüleink testvéremmel együtt mindig azt mondták, hogy lányaim, először ismerjétek meg hazátokat, majd aztán jöhet a külföld! És milyen igazuk volt! Mi sokat kirándultunk és utazgattunk az országon belül, mindent végigjártunk és azótais ezt tesszzük Gáborral. És mindig rá kell jönni, hogy tényleg kicsi országvagyunk, de igenis szép kis ország! Szóval, jó dolog hazajönni, főleg, amiótavan ez a szép kis tanyánk és itt is csendben és nyugalomban tudunk élni. Beleszerettünk első látásra és nagyon boldogok vagyunk, hogy belevágtunk és megvettük! Mindketten Budapestiek voltunk, ott éltünk mindig is, bár mindketten sokat éltünk külföldön, Amerikában, Olaszországban, Tunéziában (a két utóbbiban én mint idegenvezető) az előbbiben Gábor mint tanár én meg tanultam és bébiszitterkedtem. Van tapasztalatunk bőven a külföldön való élésből, megismertünk sok kultúrát, de minidig is Magyarország lesz a hazánk. Igaz, mostanság megint igen sokan vannak úgy, hogy el kell menekülni ebből az országból, ami igen szomorú! Mi viszont nem a menekülés miatt mentünk Mexikóba, hanem azért, mert imádunk utazni és sok szépet megmutatni másoknak is. Mindig vissza is jövünk a mi kis hazánkba, de kérdésedre válaszolva sajnos bizony nem mindig jó érzéssel. Vagyis az érzés egészen addig jó, amíg az ember nem szembesül avval, amit itt talál, amikor hazajön valahonnan külföldről.
A magyar ember sajnos alapvetően egy depressziós fajta, imádunk panaszkodni, szomorúak lenni… és ezt nagyon érezzük mi is, mint hazatérő magyarok és a külföldiek is! Meg szokták kérdezni, hogy de miért nem mosolyognak az emberek itt? Hááát, hümmögünk..., mi ilyenek vagyunk. Már aki, mert mi persze nem, de a magyarok többsége igen! És ezt sajnos nagyon érezni, amikor egy vidám országból tér meg az ember. Persze, más egy karibi ország, de hát problémák ott is vannak bőven. Olyan szegénységet, amit ott látni, itt sehol sem találhatunk és ha átmegyünk Kubába ott meg aztán pláne nagy a szegénység. De az emberek vidámak, mosolygósak, pedig bajuk van bőven. Talán ez a klíma miatt is van, ott szinte mindig kék az ég és csodás türkiz színű a víz és az ember egy ilyen helyen nem tud annyira depressziós lenni.
Nos, ezt szoktuk érezni, ha hazatérünk illetve meg azt, hogy minden olyan szürke. Valahogy mi nem merjük használni a színeket, nem virágosak a házak és szemetesek az utcák. Ez nagyon rossz hatást kelt. Persze, haladunk azért mi is, egyre több olyan kis falvat találunk, amelyek szépek, hangulatosak virágosak, díszesék és ez jó érzés. Olyankor nagyon büszke vagyok! És persze Budapest szépsége pedig nagyjából felülmúlhatatlan! Büszkék lehetünk rá és még sok másra is! Nekünk is van szép történelmünk, nemcsak a rosszra kellene emlékeznünk, lehetnénk mi is büszke emberek és tehetnénk többet azért, hogy a külföldiek is ezt érezzék. Még a környező országokban is ezt sokkal jobban lehet érezni. Sokat járkálunk Szlovákiában, Csehországban, de még néha Lengyelországba is átmegyünk és elképesztő a változás, amit ott is érezni a rendszerváltás óta. Csodásak a városaik, rendezettek a falvaik, szépek a házak, kertek, sok a virág, színesek a házak. Nem egy nagy dolog, de ez sokat számít és mi is megtehetnénk ezt és máris más lenne a hazatérés illetve a külföldiek sem csak a búskomor arcokat vennék észre!
– Mikor és hogyan jött a Kondor Tanya Panzió létrehozásának ötlete? Milyen programokkal várjátok a vendégeket?
– A Kondor Tanya ötlete mint olyan, csak 2008-ban jött. És az ötlet nem is maga a Kondor Tanya volt igazából, hanem hogy végre költözzünk ki abból a csodás nagyvárosból, elég volt belőle, imádjuk is, szép is, de inkább egy nyugodt, zöld környezetben élnénk. Álmodoztunk már évek óta erről, de még valahogy nem jutottunk el odáig, hogy meg is lépjük a váltást. Aztán jött a 2007-es év, amikor Gábor apukája azt mondta, hogy ő nem bánná, ha a gárdonyi kis nyaralóba kiköltöznénk, ő már idős és már nem tud úgy foglalkozni vele. Ennek mi nagyon megörültünk, mert úgyis menni akartunk volna valahova. Igaz, Gárdony nem volt a tervek között, de miért is ne, gondoltuk, az is jó lehet. Nyugodt környezetben van, távol a turistás részektől zöld övezetben… Megbeszéltük, hogy majd 2008-ra meg is lépjük az első lépéseket. És ez így is volt. Még mielőtt egy angol házaspárral indultunk volna egy túrára, leugrottunk Gáborral Gárdonyba, hogy megbeszéljük apukájával a részleteket. De, valahogy most másképp alakultak a dolgok, ő már nem volt annyira lelkes, mi meg nem tudtuk ezt hova tegyük. Lényeg, a lényeg, elindultunk a kis kétfős csoportunkkal az egyhetes kiskunsági túránkra, aminek szállását Gábor egyik kollégája foglalta le és így a Kondor Tanya lett az. Mi nem ismertük ezt a helyet, de ahogy megérkeztünk teljesen elájultunk tőle, hogy de szép, pont ilyesmiről álmodnánk mi is, csak kicsiben, csak magunknak lakhatásra. A lényeg a nyugodt környezet, zöld és a nádtető az mind megvolt. És képzeljétek, kiderült az utolsó ott töltött napunkon, hogy a tulaj el szeretné adni a tanyát. Persze, nekünk legtávolabbi álmaink között sem szerepelt egy ilyen tanya, vagyis álomként szerepelhetett volna, de tudtuk, hogy ez teljesen elérhetetlen álom lenne. És a tulaj épp tárgyalásban volt egy svájci házaspárral a megvásárlásról. Így tudtuk meg, hogy eladó a tanya. De, hála istennek, mivel a svájciak vásárlóként jelentek meg, így még ha elérhető is lett volna a Kondor-tanya megvásárlásának álma, akkor is le kellett volna róla tennünk. Hiszen a svájci házaspár még meg is kérdezett minket, hogy mi, mit gondolunk a tanyáról, hogyan tetszik nekünk… Mi mondtuk, hogy teljesen beleszerettünk és szívünk szerint valami hasonlót vennénk. Na, erre meg is ijedtek, mert egyből azt mondtak, hogy na na…, ez a tanya mar az övék lesz, mi keressünk magunknak valami mást! Még jó, hogy mi amúgy sem mertünk volna róla álmodozni. Így a Kondor tanyába való hiába való beleszeretésünk viszont elkezdett minket arra rávezetni, hogy innentől kezdve lázasan elkezdjük nézegetni a házakat akármerre is járunk. És ez így ment vagy három-négy hónapon át. Egész nyáron, amikor csak valamerre jártunk, legyen az csoporttal vagy csak mi magunk, pár nap mindig arról szólt, hogy nézelődtünk. Sok ház megtetszett, de valahogy a Kondor Tanyát nem tudtuk kiverni a fejünkből. Külön-külön listákat írtunk mindketten az elképzeléseinkről és, hogy az addig látottak közül mi jött be a legjobban és ekkor már elkezdtünk egy kicsit másképp is keresgélni. Vagyis, nemcsak lakhatásra gondoltunk, hanem arra is, hogy ha egy ilyen csodás Kondor Tanya-szerűséget találnánk valahol mondjuk a Bükkben, vagy a Hortobágy és Bükk határában, akkor esetleg a jól bevált ökoturizmusunkkal is összeköthetnénk és ez milyen jó lenne. Mivel a listáinkon a Kondor Tanya mindig, mindkettőnknél a top helyen végzett, úgy gondoltuk adunk a csábításnak és rákérdeztünk a tulajnál újra, hogy mi újság vele, eladta-e már a tanyát, hol tartanak az ügyben a svájciakkal…Mert ha legalább megállapodtak volna, akkor tudnánk, hogy vége az álmodozásnak és végleg lemondhatunk erről a szép helyről…Na de akkor kezdődött el igazan a mi és a Kondor Tanya kálváriája, hiszen a svájciak végül is valamiért elálltak a vásárlástól. Még az év őszén tulajdonosokká váltunk és nem bántuk meg egy percig sem döntésünket! Imádunk itt élni és hála istennek vendégeink is annyira odavannak a helyért, amennyire mi. És hogy milyen programokat ajánlunk itt? Természetesen ökotúrákat, megmutatjuk az itt elő madárvilágot, lepkéket, állatokat, de akar lovaglást is tudunk szervezni a szomszédos tanyák egyiken, vagy lovaskocsikázást, disznóölést, biotanya látogatást… Szóval, mindent, ami magyaros és természetközeli. Olyan embereknek ajánljuk ezt az igazi kiskunsági, pusztai hangulatú tanyát, akik szeretik a régies, magyaros hangulatot, elvezik a puszta nyugalmat, szeretik a madarakat hallgatni, az ő énekükre ébredni, nem zavarja őket, ha a kutyák néha beindulnak egy őzre, nyuszira vagyis a természetközeliséget kedvelik.
Fotók: Katona Andrea, Orbán Gábor A fotókat Katona Andrea és Orbán Gábor engedélyével tettük közzé
Nos, az úgy volt..., hogy tavaly decemberben volt egy fiatal pár utasunk, akik nagyon kedvesek voltak, összebarátkoztunk, voltunk néhány kiránduláson együtt és ők szép lassan beleszerettek Mexikóba, vagyis a Yucatanba. Aztán hazamentek és talán úgy néhány hét múlva jelentkeztek be újra avval az érdekes kéréssel, hogy nekik annyira megtetszett a Yucatan, hogy szívesen visszatérnének idén áprilisban, ha segítenénk nekik leszervezni egy egyedi, stílusos esküvőt a tengerparton..., de nem szeretnének olyan esküvőt, mint, amit a kinti hotelek csinálnak. Pedig sokan álmodoznak azokról az esküvőkről, sok iroda is hirdeti, hogy karibi országokban lehetőség van a csodás tengerparton a hotel szervezésben összeházasodni, de... mi is azt hittük, hogy ez valami csoda, miután először láttuk és rájöttünk, hogy na ez, az, amit mégsem szeretnénk, nem ez az, amiről a lány álmodik. El is keseredtem, amikor az első ilyen esküvőn voltunk segíteni fordítani és fotózgatni, mert rá kellett, hogy jöjjek, hogy én nem ilyesmiről álmodtam és ilyet nem szeretnék! Na és akkor a kedves pár mondta, hogy bizony, ők sem ilyenről álmodtak, hanem valami egyediről és valóban egy csodás parton, hotel nélkül, sok ember nélkül..... Kérdezték, hogy tudunk-e segíteni, le tudnánk-e szervezni valami ilyesmit nekik, mert akkor visszajönnének. Hááát, mondtuk..., mi nem vagyunk esküvő szervezők, de igaz, már mi magunk is gondolkodtunk benne, hogy valami mást, sokkal szebbet es eredetibbet talán mi is meg tudnánk szervezni., akár magunknak, akár másoknak. Persze, ezek nem teljesen hivatalos esküvők, mert ahhoz rengeteg mindent varnak el a mexikóiak, pl. meg AIDS vizsgálatot is, talán terhességi vizsgálatot is..... Szóval, a legtöbben amúgy is csak a félhivatalos egyházi esküvőt választják és otthon csinálják meg a polgárit hozzá. Így lesz teljes értékű az esküvő. Mindenesetre, akármelyik változatot is választja az ember, a tengerparti részt nyilván azért választja, hogy az romantikus, egyedi, szép legyen. És amiket mi láttunk, hát bizony távol álltak ettől. Aztán úgy döntöttünk Gáborral, hogy oké, ez nekünk is közel áll a szívünkhöz és ha ők annyira szeretnének egy ilyen esküvőt, hát mi megpróbáljuk nekik leszervezni. És így belekezdtünk a csodás tengerpart keresésébe, ami akármennyire is fura, de nem túl egyszerű a Yucatan-fsz. karibi oldalán, mert már mindenhol privát területek és hotelek vannak, ahova nem lehet lemenni, ha nem ott szállsz meg vagy nem a tiéd a hely. De, nem adtuk fel és egyszer csak rátaláltunk a csodás helyre. Elküldtük a fotókat a párnak, akik teljesen odáig voltak és mondták, hogy akkor már csak egy igazi pap kell, mert anélkül nem esküvő az esküvő. Hááát, ez sem volt egyszerű feladat, a katolikusok nem igazán akarták vállani, mert nem engedélyezi az egyház a tengerparti esküvőt. De, mondtak a reformátusok... talán igen. Csakhogy nekünk katolikus pap kellett, vagyis nem is annyira nekünk, mint a párnak. Sok keresgélés után, a mi kis falunkban keresgéltünk tovább, nézegettük a templomokat, amikor rátaláltunk egy kis egyház közösségre, katolikusból kivált kis közösség, ahol igazi maja papbácsi volt, maja feleségével és családjával, és akik rendkívül barátságosan fogadtak minket. Először még ők sem mondtak igent, majd aztán mégiscsak azt mondtak. Látszott, hogy ez egy teljesen új helyzet volt nekik is. Fehér pár, akik egy kis falusi templomot találnak meg az esküvőjükhöz. De annyira kedvesek voltak és barátságosak, hogy azt mondtuk, ők lesznek a tökéletes pap és családja. Nos, leszerveztük a napot, beszereztünk mindent, a part megvolt és akkor arra jöttünk rá, hogy hát tulajdonképpen ez a szervezés annyira jól sikerült, hogy akár mi magunk is összeházasodhatnánk akkor ott, hiszen ez már valóban olyan esküvő lehetne, amiről az ember lánya álmodik..., ahogy mondják. Persze, csak ha a pár is beleegyezik és ha ők is elvállalják nekünk a tanúságot, ahogy mi nekik. Hála istennek nagy örömmel fogadtak a hírt, ahogy a papbácsi és családja is és így nyugodt szívvel mentünk el a hosszú utunkra. Amikor először kerestetek meg, akkor voltunk azon a háromhetes utazáson Közép-Mexikóban- és épp pár nappal az esküvő előtt tértünk vissza. Akkora már megvolt a pezsgő, torta.... és eljött a nagy nap is. Nagyon izgultunk, hogyan fog sikerülni, hiszen mindannyiunknak új volt a helyzet. A tengerpartig autóval mentünk, a papbácsi egész családja jött velünk a kisbabától a nagymamáig mindenki nekünk drukkolt, volt egy gitáros srác, aki énekelt..Mindenki nagyon izgatott volt, a pap néha azt is elfelejtette mit is kellene mondania és a felesége súgott neki. Az egész olyan természetes, egyszerű, mégis nagyon-nagyon különleges volt!
– Az útvonalakat általában mi magunk találjuk ki, álmodjuk meg. Olyan útvonalak ezek, amelyekre mi is szívesen elmennénk, megnéznénk. Ha megálmodtunk egyet, akkor jöhet a tervezés komolyabb része. Ilyenkor előkerül mindenféle térkép, könyvek magyarul, angolul, spanyolul, előkerül egy-két firkapapír, toll és kezdődhet a tervezés. Deee, ez nálunk nem ilyen egyszerű ám! Mi nem vagyunk hagyományos utazók és nem is kínálunk igazán hagyományos utakat. A specialitásunk és jelszavunk, amit már említettünk az előző kérdésnél, hogy mi ALL IN TWO vagyunk, vagyis, ha tehetjük ketten megyünk a túrákra, igy sokkal több infót adván az utasoknak. Nos, ahhoz, hogy ehhez a megfelelő tudás meglegyen minden olyat látnunk kell, amelyek vagy a kultúrához vagy a természethez kapcsolódnak. Tehát, ott tartottunk a tervezésnél, hogy előkerült mindenfele papír, térkép, könyv és toll és nekilátunk a nagy munkának. Kezdődhet a harc! Mert ez bizony köztünk is egy kicsit harc is, mi férhet bele egy túrába, mi nem, hogyan állítjuk össze, mennyi természeti hely kerüljön bele, mennyi kultúra… Persze nekünk mindent látni kell, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a majd kiajánlott túrákban is mindez benne lesz. Sajnos minden nem férhet bele, vágni kell. De ahhoz, hogy tudjuk mit vágjunk, látni kell. Nos, kezünkben a tollal, papírra vetjük mindketten külön-külön mely helyek azok, amelyek nagyon fontosak, melyeket kell mindenképpen látni, melyek csak kívánságok, ha még belefér az időnkbe. Majd egyeztetünk kinek mi került a papírjára, nézzük a térképet és összehozzuk végre a túraútvonalat. Ezután már „csak” arra van szükség, hogy végigjárjuk. Vagyis sok időre és pénzre! De, ez a legszebb része az egésznek. Amikor végre mehetünk és újat fedezhetünk fel. Mindketten szeretjük azt, amit a másik csinál így nem esik nehezünkre úgymond a másik területére menni. Én (Andi) imádom az őserdőket járni Gáborral és a madarakat nézegetni, hallgatni és nem is beszélve a rengeteg másról, amit az ember egy őserdei túrán tapasztalhat: szép növények, virágok, óriási fák, majmok, kisemlősök, néha akár nagyobbacskák is, pl. jaguárok vagy puma… és a kisebb, de legalább annyira érdekes bogarak, pókok, rovarok. De, Gábor is szereti, ha eljutunk egy újabb maja vagy más ősi indián kultúra által épített szép romvárosba, és ha netán az meg egy csodás őserdőben is van, akkor az maga a paradicsom mindkettőnknek. Persze egy ilyen bejáró túrának is vannak kevésbe élvezetes részei. Hoteleket, partnereket kell keresni, akikben megbízhatunk. És ez egyáltalán nem könnyű a latin világban. Miután végigjártunk kipróbáltuk, amit csak tudtunk, jöhet az utókalkuláció és tervezés. Összegezzük mit láttunk, mi mennyire tetszett, mit tennék be egy utasoknak ajánlott programba is és aztán már csak el „kell” készíteni. Csak, ha mi magunk már kitapasztaltuk, akkor ajánljuk utasoknak, irodáknak a programjainkat! Lényegében mi mindig próbálunk az utas igényekhez igazodni. Nincsenek igazán bejáratott útjaink, ahogy ezt mások csináljak, mivel minden utunk más és más. A lényeg pont az is, hogy megpróbálunk igazodni az utas igényeihez, természetesen hozzátéve az ő elképzeléseikhez a mi tapasztalatunkat. Ez nagyon fontos, mert ők nem tudhatják azt, amit mi mar 5 éve tapasztalunk Mexikóban. Vannak természetesen bejáratott programok is, amelyeket inkább csillagtúra-szerűen szoktunk ajánlani a Cancunba és környékére utazóknak. Olyan utasoknak, akik nem körútra szeretnének menni, hanem otthon befizetnek egy irodánál egy all-inculsive hotelt és onnan szeretnének egynapos kirándulásokat tenni. Ezek a túrák az úgynevezett „klasszikusok”, pl. Chichen Itza a híres maya romváros, amely az Unesco Világörökség része is, ill. 2007 óta az Újkori Csodák egyike is, vagy Tulum a sziklaszirten fekvő kis maja romterület, amely olyan mint egy kis ékszerdoboz, vagy Coba, az őserdőben eldugott, alig-alig felfedezett romváros, ahol még mi magunk is felfedezőként érezhetjük magunkat. Ezek a túrák azok, ahova szinte mindenki el szeretne menni, aki ellátogat a Yucatan-félszigetre.
– Az útvonalakat általában mi magunk találjuk ki, álmodjuk meg. Olyan útvonalak ezek, amelyekre mi is szívesen elmennénk, megnéznénk. Ha megálmodtunk egyet, akkor jöhet a tervezés komolyabb része. Ilyenkor előkerül mindenféle térkép, könyvek magyarul, angolul, spanyolul, előkerül egy-két firkapapír, toll és kezdődhet a tervezés. Deee, ez nálunk nem ilyen egyszerű ám! Mi nem vagyunk hagyományos utazók és nem is kínálunk igazán hagyományos utakat. A specialitásunk és jelszavunk, amit már említettünk az előző kérdésnél, hogy mi ALL IN TWO vagyunk, vagyis, ha tehetjük ketten megyünk a túrákra, igy sokkal több infót adván az utasoknak. Nos, ahhoz, hogy ehhez a megfelelő tudás meglegyen minden olyat látnunk kell, amelyek vagy a kultúrához vagy a természethez kapcsolódnak. Tehát, ott tartottunk a tervezésnél, hogy előkerült mindenfele papír, térkép, könyv és toll és nekilátunk a nagy munkának. Kezdődhet a harc! Mert ez bizony köztünk is egy kicsit harc is, mi férhet bele egy túrába, mi nem, hogyan állítjuk össze, mennyi természeti hely kerüljön bele, mennyi kultúra… Persze nekünk mindent látni kell, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a majd kiajánlott túrákban is mindez benne lesz. Sajnos minden nem férhet bele, vágni kell. De ahhoz, hogy tudjuk mit vágjunk, látni kell. Nos, kezünkben a tollal, papírra vetjük mindketten külön-külön mely helyek azok, amelyek nagyon fontosak, melyeket kell mindenképpen látni, melyek csak kívánságok, ha még belefér az időnkbe. Majd egyeztetünk kinek mi került a papírjára, nézzük a térképet és összehozzuk végre a túraútvonalat. Ezután már „csak” arra van szükség, hogy végigjárjuk. Vagyis sok időre és pénzre! De, ez a legszebb része az egésznek. Amikor végre mehetünk és újat fedezhetünk fel. Mindketten szeretjük azt, amit a másik csinál így nem esik nehezünkre úgymond a másik területére menni. Én (Andi) imádom az őserdőket járni Gáborral és a madarakat nézegetni, hallgatni és nem is beszélve a rengeteg másról, amit az ember egy őserdei túrán tapasztalhat: szép növények, virágok, óriási fák, majmok, kisemlősök, néha akár nagyobbacskák is, pl. jaguárok vagy puma… és a kisebb, de legalább annyira érdekes bogarak, pókok, rovarok. De, Gábor is szereti, ha eljutunk egy újabb maja vagy más ősi indián kultúra által épített szép romvárosba, és ha netán az meg egy csodás őserdőben is van, akkor az maga a paradicsom mindkettőnknek. Persze egy ilyen bejáró túrának is vannak kevésbe élvezetes részei. Hoteleket, partnereket kell keresni, akikben megbízhatunk. És ez egyáltalán nem könnyű a latin világban. Miután végigjártunk kipróbáltuk, amit csak tudtunk, jöhet az utókalkuláció és tervezés. Összegezzük mit láttunk, mi mennyire tetszett, mit tennék be egy utasoknak ajánlott programba is és aztán már csak el „kell” készíteni. Csak, ha mi magunk már kitapasztaltuk, akkor ajánljuk utasoknak, irodáknak a programjainkat! Lényegében mi mindig próbálunk az utas igényekhez igazodni. Nincsenek igazán bejáratott útjaink, ahogy ezt mások csináljak, mivel minden utunk más és más. A lényeg pont az is, hogy megpróbálunk igazodni az utas igényeihez, természetesen hozzátéve az ő elképzeléseikhez a mi tapasztalatunkat. Ez nagyon fontos, mert ők nem tudhatják azt, amit mi mar 5 éve tapasztalunk Mexikóban. Vannak természetesen bejáratott programok is, amelyeket inkább csillagtúra-szerűen szoktunk ajánlani a Cancunba és környékére utazóknak. Olyan utasoknak, akik nem körútra szeretnének menni, hanem otthon befizetnek egy irodánál egy all-inculsive hotelt és onnan szeretnének egynapos kirándulásokat tenni. Ezek a túrák az úgynevezett „klasszikusok”, pl. Chichen Itza a híres maya romváros, amely az Unesco Világörökség része is, ill. 2007 óta az Újkori Csodák egyike is, vagy Tulum a sziklaszirten fekvő kis maja romterület, amely olyan mint egy kis ékszerdoboz, vagy Coba, az őserdőben eldugott, alig-alig felfedezett romváros, ahol még mi magunk is felfedezőként érezhetjük magunkat. Ezek a túrák azok, ahova szinte mindenki el szeretne menni, aki ellátogat a Yucatan-félszigetre. 
