Egy téma, ami mindenkit érdekel (Első rész)

Barátnőmmel, aki Óbudán lakik, nem túl gyakran van alkalmam találkozni, bár az együttlétek mindig érdekes, elgondolkodtató beszélgetésekkel ajándékoznak meg.

Hosszas egyeztetés után s

ikerült egy mindkettőnk számára alkalmas időpontot találnunk, s így vasárnap délelőtt 10-kor, de az is lehet, hogy egy-két perccel később csengettem az ajtaján. Nem egyszerű a sok egyforma lépcsőházból a megfelelőt kiválasztanom. A házszámot, mivel még eddig mindig odataláltam, szokásomhoz híven nem jegyeztem meg.

Mosolygós szemek kukucskáltak az ajtórésen át, s egy barátnői puszilkodás után már kényelembe is helyeztem magam a nappali kanapéján.

„Gyakrabban kellene, hogy meglátogassalak, talán akkor még ide is érnék időben”- mentegetőztem.

Azt hiszem, aki autóval rendszeresen Budapesten közlekedik, már hozzászokott az e fajta időcsúszásokhoz.

Bárhová indulok, ezt mindig elegendő ráhagyással teszem. Úgy gondolom, hogy nem várhatok el másoktól pontosságot, ha én magam mindig elkések.

Ezért aztán nem is teszem, legalább is, ha rajtam múlik.

Barátnőm megértéssel hümmögött, miközben friss gyümölcsöt tett az asztalra.

„Na mesélj, mi van veled”- unszolt kíváncsian.

Legutóbbi nagy élményem a balatoni nyaralás volt, ezért arról kezdtem el beszélni. Régen láttam már a magyar tengert, azóta sokat szépült a környéke, ennek élvezetét csak növelte, hogy olyanokkal oszthattam meg ezt, akiket nagyon szeretek.

Amikor egyedül vagyok úton, szomorúság tölt el, hogy a táj szépségét, a finom ételek ízét, az esték hangulatát nem oszthatom meg senkivel.

Ilyenkor mindig arra gondolok, milyen jó lenne életem utolsó harmadát valakivel szeretetben eltöltenem.

Ezek a gondolatok persze nem csak engem foglalkoztatnak, hanem minden egyedül élő embert.

Szándékosan nem magányost írtam, mert magányos lehet az is, akit egy tömeg vesz körbe. A magányosság az nem állapot, hanem egy belőlünk fakadó érzés. Ezt mi hoztuk létre és mi is rombolhatjuk le.

Barátnőm, akit sokáig anyai teendői kötöttek le, már évek óta él egyedül. Bájos, okos, talpraesett teremtés, aki meg tanult magáról gondoskodni, de szívesen lenne ismét „gyenge” nő egy „erős” férfi oldalán.

Nem először lett beszélgetésünk témája a társkeresés.

A modern idők lehetősége, az internetes partnerbörze.

Alig akad valaki, aki ne kukkantott volna ilyen oldalakra, ha nem is komoly szándékkal, hanem csak kíváncsiságból.

Neki is ezt javasoltam.

Az esély itt megismerkedni valakivel, aki életünk társa lehet, semmivel nem nagyobb, mint kint az életben, csak úgy tűnik.

Persze, ha valaki bezárkózik lakása falai közé, vagy már nem dolgozik, akkor jelentősen kibillenhet a mérleg mutatója a virtuális világ javára.

Egy kezdő látogató elragadtatással szemlélődik és reménytől remegő ujjaival pötyögteti a regisztrációs adatokat a billentyűzeten.

Ezek felvitele után már csak egy-két jó fotó feltöltésére kell ügyelnünk és csak úgy záporoznak a jobbnál-jobb ajánlatok.

Van, aki mindjárt egy egész hétvégés programot ajánl, persze nem hátsó gondolatok nélkül.

A következő egy diszkrét barátnőt keres, s ezt reméli bennem megtalálni, aki elfeledteti vele, a kihűlt hitvesi ágy borzasztó élményét.

Aztán jönnek a lányommal egykorú fiatalemberek, autó, lakás és munka nélkül, akiket nem zavar a korkülönbség és hosszútávra terveznének velem.

Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik kicsik, kövérek csúnyák és ostobák, ők külföldi utakkal és nagyvonalú ajándékokkal kecsegtetnek.

Ez aztán tényleg hasonlít egy börzére, vagy inkább egy árverésre, aki többet ígér, azé az áru. Rettentően viszket a nyelvem valami hasonlóan bántó válasszal viszonozni az ilyen levelet, de nem teszem. Kitörlöm és letiltom, mert volt olyan, aki ajánlatát még meg is ismételte.

Ilyenkor támad az a gondolatod, hogy talán nem jó képeket töltöttél fel, még egyszer alaposan átnézed őket, sőt a testvéred szakértői véleményét is kikéred, hátha valami elkerülte a figyelmedet. Talán a ruha kivágása túl merész, vagy a mosolyod túl ígéretes. Nem, egyik sem.

Sürgősen át kell írni az „akit keresel” rovatot, pontosabban kell fogalmaznod.

Gondosan válogatod meg a jelzőket és lassan megjelenik szemeid előtt álomlovagod körvonala.

Egy egész délutánt töltöttél laptopod képernyőjére meredve, mígnem elégedetten nyugtázod regénybe illő, stílusában vicces és könnyed reklámszöveged önmagadról, amivel most már egészen biztosan megtalálod majd az igazit.

A biztonság kedvéért még gyorsan készítesz egy új felvételt a kertben és a teraszon estélyi ruhában, hogy lássák igényességedet, igaz ezeket utoljára akkor hordtad, amikor még férjed mellett társasági életed is volt. Egy”single” ritkán lesz baráti összejövetelekre meghívva.

„Mindenkinek van társa, csak neked nem, ez veszélyes is lehet”- gondolják sokan, néha talán joggal.

Aztán, hosszú és izgalommal teli órák következnek. Látod, amikor a képernyődön villan valami, ez jelzi, hogy látogatód érkezett, levél sajnos nem.

Aztán a feszültségtől kimerülten lefekszel, de sokáig álmatlanul vergődsz az ágyban, míg nem a fáradság győzedelmeskedik feletted.

Reggel a kávéscsészével a kezedben azonnal leülsz a gép mellé és elindul a játék.

Megint érkezett hat leveled, már kevesebb, mint tegnap, úgy látszik, a szűrő jól működik, és nem a hozzád nem illők rabolják türelmedet.

Az első jelentkező, sokat ígérő, bájos bókokkal teli sorai sajnos fénykép nélkül érkeztek, gyorsan megírod az e-mail címemet, ahol ezt a hiányosságot pótolhatja. Sajnos hamarosan meg is teszi.

A második levél írója szűkszavú egyszerűségével fegyverzett le: „szija…..ismerkedünk? szija”

Lehet, hogy azért írt ilyen keveset, mert nem akart több merényletet elkövetni édes magyar anyanyelvünk ellen.

Volt egy férfi, aki családi állapotát „házas független”- ként jellemezte.

Ilyenkor mindig gondolkodóba esem, vajon mit is jelenthet?

Különélő nem lehet, mert akkor azt adta volna meg, de akkor még is mit takar ez a szó?

Lehet, hogy elfásult házastársak így adnak kimenőt egymásnak és függesztik fel a hűségre adott ígéretüket?

Érdekes…………..vajon kivel tölti az ilyen ember a karácsonyt?

Kivel utazik szabadságra és kit ápol, ha egyszer a szükség úgy hozza?

Azt hiszem….ezt nem akarom kipróbálni.

Aztán olvasgatok tovább, és ahogy a levelek fogynak, úgy fogy vele arányosan a remény is.

Ha nem is ismertem meg ma senkit, de sokkal tapasztaltabb lettem.

A férfiak általánosságban sem írni, sem olvasni nem szeretnek (tisztelet a kivételnek). Írhatok én magamról bármit, vagy adhatok pontos leírást vágyaim lovagjáról, ha ezt senki nem olvassa el.

Erre a következtetésre kellett jutnom, mert az általam felsorolt kritériumokat figyelmen kívül hagyók bombáztak leveleikkel. Legtöbb esetben sem a testmagasság, sem a családi állapot nem stimmelt, a testsúlyról nem is beszélve.

Természetesen mindig udvarias szavakkal próbálom tudtul adni, hogy nem dobogtatta meg a szívemet és további sikeres társkeresést kívánva zárom soraimat, ami természetesen a visszautasításhoz nem szokott férfinépet, egy cseppet sem hatja meg. Van, aki kötelességének érzi, hogy felhívja figyelmemet arra, hogy az idő már eljárt felettem és a válogatós hölgyek a végén egyedül halnak meg.

Ezek után ismét kételyek támadnak bennem, hogy bemutatkozásom elég egyértelmű-e, mert látszólag vannak, akik egy magányos nő totális kétségbeesését vélik felfedezni soraim között.

Természetesen akadnak olyanok is, akiket itt nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseik miatt, nem idéznék.

Miután ezt a napot is eredménytelenül zártam, azon törtem a fejem, hogy talán nekem kellene keresni. Akkor legalább az elutasító levelek írását és az arra kapott válaszokat megspórolhatom.

Egy teljes hetet töltöttem képek és adatok tanulmányozásával, miközben a kertemben kivirágzott a gaz és a vasalni való ruhák halmaza lassan megközelítette hazánk legmagasabb hegycsúcsának méreteit. Evésre sem marad sok idő, így ennek következtében karcsúbb lettem, ami még előnyömre is válhat, ha már ilyen merész vállalkozásba kezdtem.

Lassacskán igazat adtam azoknak, akik válogatósnak neveztek, mert bizony a sok száz férfi közül nem igen találtam egyet sem, aki kedvemre való lett volna.

Biztos, hogy férjemet, aki nagyon jó megjelenésű férfi volt, fénykép alapján sosem választottam volna ki, egyszerűen nem volt fotogén.

Megpróbáltam a mosolyukat, ruházatukat alaposabban szemügyre venni és azt azzal a benyomással kombinálni, amit általában rövidre szabott bemutatkozásuk bennem keltett.

Még így sem lett lényegesen jobb a helyzet. Be kellett látnom, hogy tényleg túl magasra állítottam a mércét, pedig nem kívántam többet, mint amit én is adni tudok.

A személyes találkozások, sem voltak túlzottan lelkesítőek.

Volt, aki késett, sőt olyan is, aki el sem jött. Akadt, aki pontosan megjelent, de még csak nem is hasonlított a képeire.

A beszélgetések néha kedvesen, máskor kínosan alakultak. Volt, aki egész idő alatt a női nemet ostorozta és megkeseredve fogadkozott, hogy „ő vele ezt soha többé nem”. Csak azt nem tudom, hogy tőlem mit is akart, hiszen én is a gyűlölt nemhez tartozom.

Az ember nem is gondolná, hogy egy férfi is csalhat az életkorát illetően, de ők, mint megtudtam ezt azért teszik, hogy fiatalabb nők közül válogathassanak.

„A vele egykorúak, – mint mondta – nem tudnak vele lépést tartani. Öregecskék szegények. A nők általában gyorsabban öregszenek.”

„Persze te a kivételhez tartozol”- fűzte hozzá elismerő hangon.

A kötekedő típus, intelligens, jól informált ember látszatát kívánja kelteni, akinek mindenről saját (de leginkább csak más) véleménye van.

Én meg így találtam idegesítőnek és provokatívnak a beszélgetést. Nem állítottam soha, hogy mindig mindenben igazam van, de néha biztosan.

Aki gyalog jön a randira, annak vagy szervizben van a kocsija, vagy éppen most lopták el. A vállalati kocsit, ami egy ilyen magas beosztású ”felsőbb vezető”- nek jár, nem szeretné privát célra használni.

Minden egyszemélyes vállalkozásnak van egy igazgatója, beosztottja meg egy se. Nem csoda, ha olyan sokan csődbe mennek, valakinek dolgozni is kéne.

Nem mindig volt lehetőségem magamról beszélni, vagy egyáltalán megszólalni, de ha megtehettem, akkor sosem mulasztottam el megkérdezni:

„Mit gondolsz, a képeim tükrözik a valóságot?”

A válasz szinte mindig ugyan az volt:

„Nem, a valóság sokkal szebb”

Ez azért megnyugtatott és az is, hogy szinte minden férfi szeretett volna egy folytatást.

Talán még sem lőttem túl a célon, amikor önképemet megalkottam.

A környezetünkön mérhetjük le a legjobban, hogy találkozik e az önmagunkról alkotott vélemény a többiekével.

Nem állítom, hogy nem esnek jól a dicsérő szavak, vagy a kedves bókok, de megkísérlek továbbra is a földön járni, és előnyös kinézetemért a sorsnak minden nap hálát adni.

Barátnőm kicsit savanyú képet vágva hallgatta beszámolómat sikertelen kísérleteimről.

Megnyugtattam azért szegényt, hogy sokaknak sikerült, ami nekem eddig még nem, csak nem szabad idő előtt feladni. Ebben reménykednek azok is, akik ezeket az oldalakat jó pénzért üzemeltetik.

Néha ébredt bennem olyan gyanú, hogy egy-két kellemetlenkedő alak mögött nem igazán valós személy áll, de ez sosem fog kiderülni, hiszen ki szeretne egy ilyennel találkozni.

Egy társkereső oldal, akinek nincs elég látogatója nem éri meg a pénzét.

Képzeld, ha nem jelentkezne nálad senki.

Aztán még sok mindenről fecsegtünk, igazi női témákról, mint hajápolás, öltözködés és természetesen a fogyókúrákról.

Gyorsan elszállt az idő, s már szedelőzködnöm is kellett, de az autóban a hazaúton beszélgetésünket gondolatban tovább folytattam.