A Malév Zrt. sajtóközleménye

2012. február 3-án 06:00 órakor leállt a Malév

Az Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szállnak fel Malév repülőgépek.

„Sajnos bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk. Bár az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, és az utasok bizalma töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további anyagi forrást biztosítani a működéshez. Mindezeket figyelembe véve az Igazgatóság úgy döntött, hogy elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Valamennyi utasunktól elnézést kérünk.” – jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató.

A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak az alábbi telefonszámokon valamint e-mail címen tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

Telefonon Magyarországról: 06-40-21-21-21
Telefonon Külföldről: +36-1-802-11-11
E-mailben: malev@malev.com

Utastájékoztató

Tisztelt Utasaink!

Utazásaival kapcsolatban javasoljuk, hogy érdeklődjön más légitársaságok ajánlatairól vagy amennyiben teheti, válasszon más alternatív közlekedési módot.

 

A Malév Zrt. menetrend szerinti járatainak leállása következtében az 5/2012. (I.31) Korm. rendeletben (http://www.magyarkozlony.hu/ weboldalon található letölthető Magyar Közlöny 11. szám – 2012. január 31.) foglalt jogainak érvényesítése érdekében a következő módon járjon el:

 

amennyiben Ön az 5/2012. (I.31) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése hatálya alá esik,

 

–         azaz jegyét a járatok leállítása előtt vásárolta meg, valamint

–         repülőjegye a 2012. február 3-6. közötti időszakra vonatkozik, vagy a leállás napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutazott, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes Malév járatszámú menetrend szerinti járatokra szóló menetjeggyel rendelkezik,

 

küldje költségeinek megtérítése iránti igényét a malev@malev.com e-mail címre vagy a 1476 Budapest, Postafiók 79. címre. Az igényhez kérjük, minden utazással kapcsolatos dokumentum másolatát szíveskedjen csatolni, hiszen az igényt csak ezek birtokában lehet elbírálni. Kérjük, hogy a dokumentumok eredeti példányait feltétlenül szíveskedjen megőrizni.

 

A repülőjegy árának visszatérítése érdekében a következő módon járjon el:

 

–          bankkártyás fizetés esetén, vagy amennyiben PayPal-on keresztül vásárolt (on-line, utazási iroda, Malév jegyiroda), javasoljuk, forduljon bankjához, és érdeklődjön a visszafizetési lehetőségekről;

–          ha utazási irodában készpénzért vagy átutalással vásárolta repülőjegyét, március 2-ig nyújtsa be visszatérítési igényét az utazási irodához;

–          ha utazási irodában repülőjegyet is tartalmazó utazási csomagot vásárolt, forduljon igényével az utazási irodához;

–          ha Malév irodában készpénzért vagy átutalással vette repülőjegyét, kérjük, küldje kárigényét a malev@malev.com e-mail címre vagy a 1476 Budapest, Postafiók 79. címre.  Az igények megtérítésére előreláthatóan a várható felszámolási eljárás keretében, a hatályos jogszabályok szerint kerülhet sor;

–          más légitársaságok által a Malév járataira kiállított jegyek esetében forduljon az értékesítő légitársasághoz;

–          ha a Malévra szóló törzsutas jegyéhez kapcsolódó adókat és illetékeket bankkártyával fizette, javasoljuk, hogy forduljon bankjához, és érdeklődjön a visszafizetési lehetőségekről;

–                                                                ha a Malévra szóló törzsutas jegyéhez kapcsolódó adókat és illetékeket átutalással teljesítette, kérjük küldje kárigényét malev@malev.com email címre vagy a 1476 Budapest, Postafiók 79. címre.  Az igények megtérítésére előreláthatóan a várható felszámolási eljárás keretében, a hatályos jogszabályok szerint kerülhet sor;

–          ha más légitársaságra vásárolt Malév törzsutas pontokért jegyet, kérjük, érdeklődjön az adott légitársaságnál;

–          Malév repülőjegyen  más légitársaság járatára kiállított utazás esetében, kérjük, küldje kárigényét a malev@malev.com email címre vagy a 1476 Budapest, Postafiók 79. címre.  Az igények megtérítésére előreláthatóan a várható felszámolási eljárás keretében, a hatályos jogszabályok szerint kerülhet sor.

 

Kérjük, ha további kérdése van, hívja Contact Centerünket.

 

–         Magyarországról: 06-40-21-21-21

–         külföldről: +36-1-802-11-11

Vélemény, hozzászólás?