Hosszasan néztem, ahogy az emberek izzadva, nyögve a kisebb nagyobb súlyok terhe alatt, élvezettel gyötrik magukat, a West Palm Beach-i fitneszstúdió, tágas és világos termében.
Szombat délelőtt van és mégis nagy a nyüzsgés.
Ez a hely immáron második otthonom, hiszen hat éve látogatom rendszeresen.
A testedzés része az életemnek.
Az iskolai sportoktatás nem számított a kedvenc tantárgyaim közé, de ennek inkább a szisztémában rejlő hiba volt az oka, ami egy született adottságtól függő képességet, elvár, követel és osztályoz.
Mindig vallottam és ehhez az elméletemhez mind a mai napig hű maradtam, hogy sokkal több, sport, zene és művészetkedvelő élne ezen a földön, ha nem az iskolai követelmények közzé tartozna, hanem a művelése inkább jutalom és szabadon választott lehetőségként szerepelne a tantervben.
Ha jól belegondolok lassan negyven éve annak, hogy legelőször léptem át egy edzőterem küszöbét.
A gépek, a felszereltség közel nem volt olyan, mint ma, de az izmok megmozgatására kiválóan alkalmas volt.
Egy stúdióba járni, egy sportegyesület tagjának lenni, egyfajta életformát jelent. Hiába az otthoni sporteszköz, bár időhiányban szenvedő emberek részére tökéletesen megfelelne, még is a kezdeti lelkesedés, a vásárlást követő hetek után szép lassan lelankad.
Sokat töprengtem rajta, mert ezt az érzést én is ismerem, hogy mi lehet az oka.
Úgy gondolom, a motiváció hiánya.
Számtalanszor érkeztem a stúdióba fáradtan, azzal a gondolattal, hogy csak egy kis bemelegítésre futja erőmből, s hogy a szauna és az úszás elegendő lesz a mai napra.
Az első három perc a biciklin örökkévalóságnak tűnt, de aztán, mintha egyre könnyebben ment volna és a tíz perc szinte elrepült. Aztán alkudoztam önmagammal, ha már itt vagyok és átöltöztem, mozgok egy kicsit, épp csak annyit, amennyi jólesik.
A szokásos gyakorlat, először a váll, hát és karizmok, majd a láb, végül a has.
Közben hallgatom a jó zenét és megpróbálok együtt mozogni a ritmussal. Nézem a mellettem és velem szemben ülőket és találgatom, vajon mióta járnak ide? Egyik-másikat már látásból ismerem. Szemelyes kontaktusra ritkán kerül sor, mert nem ismerkedni járok ide. Azért jól esik az elismerő pillantás, ami néha végigfut a hátizmomon.
És mielőtt észbe kapnék, már letelt a szokásos idő, ami esetenként változik, de úgy kb. 45 perc heti 3-4 alkalommal.
Aztán gyorsan lecserélem az izzadságtól átitatott ruháimat, fürdőruhára.
Vár a jó meleg szauna és az uszoda frissítően hűvös vize.
Floridában nincs igazi szauna kultúra, mert ebben a legtöbb autósnak része van, ha akarja, ha nem. Legtöbbször egyedül ücsörgök gondolataimba merülve a forró félhomályban.
Néha-néha rám nyitja valaki az ajtót, de már fordul is ki, azzal a megjegyzéssel, hogy itt nagyon meleg van.
Aztán van egy két öngyilkos jelölt is, aki úgy gondolja, hogy a 80 fokos meleg ideális tornázásra.
Néha már a számon van: „Hé, ember meg akarsz halni, itt pihenni kell, ott kint meg tornázni!”
De persze nem szólok egy szót sem, mert igazából mi közöm hozzá, meg ő azt hiszi, hogy így gyorsabban szabadul meg attól a felesleges 30 kilótól.
Általában a vízveszteség nem jelentős, mert az ember folyamatosan pótolja.
A szaunának nem ez a jelentősége. Méregtelenít, tisztít és rugalmassá teszi a bőrt.
Azokban az országokban, ahol a szauna a mindennapi élet része, bizonyítottan kevesebb a megfázásos megbetegedések száma.
Azt gondolná az ember, hogy Floridában senki nem fázik meg, oh,…dehogynem. A kinti és benti nagy hőmérsékletkülönbség miatt, itt még gyakrabban, mint máshol.
Én állítom, hogy a legjobb kozmetikus sem varázsol olyan sima szép bőrt, mint a rendszeres szauna használat.
A sportolással már komoly betegségeket sikerül megállítanom.
Az anyagcserezavarok, amik a betegségek nagy részét okozzák, vagy velejáróik, rendkívül pozitívan reagálnak a rendszeres testmozgásra.
Nem kell elhinni, ki lehet próbálni. Sajnos egy bökkenő van, a rendszerességben van a titok kulcsa.
Nem elég egy párszor évente futni, vagy úszni. A semminél több, de lényeges változás nem várható.
Ha még ehhez egy kicsit odafigyelünk az étkezésünkre is, akkor kevesebb problémával kell szembenéznünk.
Saját tapasztalatom is igazolja állításomat. Voltak időszakok, amikor depressziós hangulat, vagy a lustaság hatalmába kerített, de amikor megerőszakolva önmagam, ismét sportolni kezdtem, rövid időn belül visszatért a régi életkedvem.
Úgy érzem, és ezt az állításomat mások is alátámasztják, hogy
koromat meghazudtolóan, jó kondíciónak örvendek.
Örömöt lelek a mozgásban és az izmaim feszülésében.
Nem igaz, hogy a fiatalság és az egészség csak genetikai hajlam és örökség kérdése.
Én örülök, hogy már fiatalon felismertem a sport igazi jelentőségét és, hogy ezt az utat választottam.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, fiatalnak és öregnek. Sosem késő elkezdeni.
Az eredmény mindenkinél más, de egy biztos, hogy az életed a sporttól szebb és jobb lesz.
