K. Tengeri Dalma: Az első törökországi karácsonyunk

Bizony eddig főleg csak élvezője voltam a karácsonyi menünek – szülők, nagyszülők, eddig szinte csak enni kellett és ha részt is vettem az akcióban, nem maradt meg minden élmény maradéktalanul. Így idén teljesen kezdőként estem neki, halovány képekkel az emlékezetemben…akkor anyu itt hogy is csinálta?? Tényleg élveztem, de a lenti fényképalbum sokkal beszédesebben tudja elmesélni, miket is kotyvasztottam: fűszeres karácsonyi süti, sajtos pogácsa, mézeskalács, halászlé (alaplevestől! – az isten is halleves és maszatos volt a konyhában), töltött káposzta, sültek, diós bejgli. A töltött káposzta jelentette a legnagyobb kihívást, mert itt nem lehet kapni savanyított káposztát, szóval valamilyen gyors eljárást kellett igénybe vennem, hogy azért egy icipicit savanyú legyen. Pár napig érleltem az aprókáposztámat ecettel és sóval – na persze ez nem olyan, mint az igazi, de próbálkoztam. A végeredmény nem rossz, bár további negatívum, hogy itt tejföl sincsen, így csak joghurttal lehet élvezni az ízeket. Különleges étek született, de ízre jó Azóta megkaptam az útmutatót, hogyan lehet igazi savanyított káposztát készíteni taposásostól, érlelésestől. Ha nekidurálom magam, egy külön fejezetet érdemel majd

Minden összevetve büszke vagyok magamra, eddig minden sikerült (remélem nem szóltam el magam, mert a bejgli még a sütőben van). Szóval eddig. Önder kedvence eddig a halászlé a menüsorból, ma vacsorára pedig előkerül a töltött káposzta – és még vendégeink is lesznek, kíváncsi leszek. Egyetlen előnyöm, hogy bármire mondhatom, ez igazi tradicionális magyar étel, mert nekik nincs összehasonlítási alapjuk Na de ilyenekkel nem élek természetesen.

A Szenteste tényleg meghitten telt, szép vacsorával, fadíszítéssel – Önder először tapasztalta milyen is a karácsony, olyan izgatott volt előtte, mint egy kisgyerek. Buzgón szerelte össze a karácsonyfa-talpat és tette fel a csúcsdíszt, ami ezúttal egy óriási vörös csillag – sajnos az IKEA nem túl nagy választékkel rendelkezett csúcsügyileg

Azóta eltelt egy nap.

A vendégeink (és mi is) degeszre tömtük magukat a halászlével, töltött káposztával és bejglivel. Mindezt macchiatoval koronáztuk – a törökök általában csak a török kávét ismerik, maximum a nescafét. Így kuriózumnak számít, ha beizzítjuk a kotyogós kávéfőzőt és ún. eszpresszót főzünk. Álmélkodva nézik a szerkentyűt, el kell magyarázni, hogyan működik. A macchiato csak annyiban különbözik, hogy a kávéhoz tejet és mézet adunk, ettől aztán elájulnak. Már vannak visszatérő macchiato ismerősök Lassan egy hónapja vagyunk itt Diyarbakirben, de eddig egyetlen egyszer sem főztünk török kávét, sem magunknak, sem a vendégeknek. Aranyosak és nyitottak az új dolgok felé. Megkínáltam őket zselés szaloncukorral, az édesszájú, cukortól-méztől csöpögő édességeken felnövő törökök nem bírtak megenni egy egész szaloncukrot, mert annyira édes! Anyám, azt hittem nem jól hallok, vagy az angolom lett zárlatos, de tényleg így nyilatkoztak. Nagyon tetszett nekik a karácsonyfa, az égők, a gyertyák, igazán élvezték a karácsony hangulatát. Eddig csak filmekben láttak ilyet, de a valóságban soha.

Hát, így telt az idei karácsonyunk és az azt megelőző időszak. Ma, karácsony másnapján, pihizünk, elméletileg nem lesznek vendégeink, bár ezt sosem lehet tudni. Állandó készenlét van

Íme a kulisszatitkok KÉPEKben.

Az írást és a fotókat K. Tengeri Dalma engedélyével tettük közzé.