2019. augusztus 26. hétfő Izsó napja van.

77 Magyar népmese hangoskönyv - Külföldi magyar gyerekeknek

Elkészült a Hetvenhét Magyar Népmese legteljesebb hangfelvétele, Szalóczy Pál előadóművész tolmácsolásában. Illyés Gyula, aki majd fél évszázada gyűjtötte csokorba a meséket, így fogalmazott...

Bővebb információért, kattints...

2011. június 07. kedd, 21:47

Ádám Lívia: A téma az utcán hever

Hosszas floridai tartózkodásom után, szögre akasztottam írói ambícióimat, teljes figyelmet szentelvén kertemnek, ami megbosszúlta gyakori távollétemet és rettentő állapotban várt rám.

 

Nem is igen volt miről írnom,(bár a téma néha az utcán hever) hiszen a barátok, rokonok látogatásán kívül más esemény nem tarkította hétköznapjaimat.

Ezek a találkozók mindig érdekesek és tartogatnak jó és rossz híreket egyaránt, de nem elegendőt egy cikk megírásához, ami másokat is érdekelne.

Szerdára virradó éjjel erős fejfájásra ébredtem, ami szorongással párosulva kiverte az álmot a szememből.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a repülőútjaim után beteg leszek. Lehet, hogy ez csak a véletlenek különös egybeesése. Nem feltétlenül szeretném e két dolgot összekötni, mert a végeredmény az lehet, hogy nem megyek többet sehová.

A következő éjszakát nem akartam egyedül tölteni. Pizsamát, köntöst, papucsot és fogkefét egy kis szatyorba pakolva, átautóztam nővéremhez.

Beszélgetéseink, gyermekkorunkról, vagy a távollétem miatt elmulasztott harminc év eseményeiről szólnak. Újra ismerkedünk, de ma már megértéssel, szeretettel, elfogadással közelítünk egymáshoz.

Az élettapasztalat felnyitotta szemünket, hogy a múlt eseményeit másként lássuk. Rádöbbentünk arra, hogy a környezet, az események, a személyek, akik sorsunkban felbukkantak, sokszor ugyanazok voltak, de mégis más nyomot hagytak hátra, anélkül hogy valamelyikünk is ezek megítélésében tévedett volna.

Ezek a beszélgetések segítenek az örömteli, vagy kritikus pillanatokat feldolgozni, megérteni és megnyugvással elfogadni.

Boldog vagyok, hogy van lehetőségünk ezekre az eszmecserékre.

Tudom a földi lét végső, harmadik felvonásában sokan tesznek így, ha nem is mindig tudatosan.

Talán ez az elengedést megkönnyítő szertartás egyik formája.

Egymástól eltérő emlékeinkért nem csak személyiségünk felelős, de a köztünk lévő korkülönbség is.

Nekem sok mindenről csak halvány képfoszlányok jelennek meg és nem igen tudok ahhoz hozzászólni.

Az általános iskolai találkozók (már akinek van ilyen) adnak erre több lehetőséget.

A közös múlt egyre szorosabb szálakkal fűzi össze a még életben lévőket.

Nővérem is pont egy ilyen találkozóra készülődött.

 

 

Irigylésre méltó, hogy az évek folyamán nem veszítették el egymást, mint sokan mások. Mint például mi. Sem az általános iskolai, sem a gimnáziumi osztályom nem szervez már találkozókat a csekély érdeklődés miatt. Igaz, osztályunk egy jelentős hányada külföldön él. Ezt hozta a kor szelleme magával.

Mi az, ami őket összetartja? Mi az, amiért közülük egy sem él külföldön?

Ezeket a gondolatokat boncolgattuk azon az estén, amivel sikerült is kellőképpen figyelmemet más irányba terelni.

Egy füzetecske került a kezembe, ami félévszázaddal ezelőtt történt dolgokról mesél, hol szomorúan, hol örömmel teli nosztalgiával.

Ezek a gyerekek, egy azonos kor szülöttei, akiket a szegénység, a nélkülözés, a büszkeség, az újrakezdés lehetősége és reménye nem csak egymáshoz, de hazájukhoz is sokkal erősebb szálakkal kötötte, mint például bennünket.

Mi már a kommunista éra gyermekei voltunk, ahol a nacionalista érzések szisztematikus szétrombolása volt a cél, s nem a hovatartozás, a nemzeti és kulturális összetartozás erősítése.

1956-ról nekem, mint egy ötévesnek általában nincsenek összefüggő emlékeim. Nem igen tudom szétválasztani azt, ami az én fejemben született, vagy amit mások plántáltak belé.

A megáradt Duna inkább érdekes, mint félelmetes volt. A forradalomból is csak az emberek titkos sugdolózásai, a mindent átitató szorongás, az éjszakai kopogtatások a redőnyön, amire álmomból felriadtam, maradt meg.

Amíg én egy kisgyermek gondtalan napjait éltem, addig nővérem évfolyamtársai orosz tankönyvekkel dobálták tele az iskola „illemhelyét”.

Mi ez, ha nem egy igazi forradalom? Mi ez, ha nem egy igazi hőstett?

Igaz, közben a kis hősökből felnőtt emberek lettek és közülük sokan már csak emlékeinkben élnek, de ez még fontosabbá teszi ezeket a találkozókat, még értékesebbé az együtt töltött időt.

Igen……..ők megérdemlik, hogy ezzel a cikkel is, megemlékezzünk róluk, akik minden év júniusában összejönnek, és mint egy szerető nagycsalád együtt ünnepelnek.

 

 

Ádám Lívia: Keresd az utat! - részlet

 

Ádám Lívia: Keresd az utat! c. könyve megvásárolható ide kattintva

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Ádám Lívia: Ez is, az is Floridából
Ádám Lívia: Álom vagy valóság

Ádám Lívia: Helló Florida, ismét itt vagyok!

Ádám Lívia: Őszi séta Floridában

Ádám Lívia: Magyarok Floridában

Ádám Lívia: „Kolbászból a kerítés”

 

 

 

 

Módosítás: 2011. június 14. kedd, 16:22
A rátóti csikótojás - Szalóczy Pál

További filmek / videók a VIDEÓTÁR menüpont alatt!


Friss állások

Pénzváltó

Összeg:
Amiről:
Amire:


Időjárás



Minden Jog Fenntartva © 2009-2017